Hírek : Del Bosque: Mata és Silva kiemelkedőt nyújtott |
Del Bosque: Mata és Silva kiemelkedőt nyújtott
repens 2011.10.08. 09:46
A spanyol válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a Prágában aratott győzelem után.
- Nagyon jó volt a csapat hozzáállása, a kezdetektől uraltuk a mérkőzést. A második félidőben kiahgytuk a helyzeteinket, de ennek ellenére elégedett vagyok a látottakkal. Azért jöttünk ide, hogy győzzünk, mint ahogyan jövő kedden Skócia ellen is megpróbálunk majd három pontot szerezni.
Az is igaz, hogy Granadában a cseh csapat jobban játszott, mint most, és több gondot okozott nekünk, de ma tartottuk a labdát, és ez döntőnek bizonyult. Azt kell mondjam, ezen a meccsen udvarias házigazdák voltak. Hagytak bennünket játszani, kivéve a Xabi Alonsonak adott csomagot. Egyszólva, jól játszottunk szerintem.
A támadószekcióban technikás és egyénileg jól képzett játékosaink vannak, akik jó napot fogtak ki. Silva és Mata kiemelkedőt nyújtottak, elismeréssel adózok nekik. Nagyon jól működtek együtt a középpályán, és sok gondot okoztak az ellenfélnek. Számomra Mata, Silva és Torres mindhárman csatárok.
Xabi Alonso esetében csak zúzódásról van szó, ahogyan Ramosnál is. Remélhetőleg jól vannak, és továbbra is számíthatunk rájuk.
Alicantéban, Skócia ellen megpróbáljuk megszerezni a maximális pontszámot, remélhetőleg sokan kijönnek a stadionba, hogy megtekintsenek bennünket az utolsó EB-selejtezőn. Nagyon kemény meccs lesz, egy erős csapat ellen, akik megpróbálnak majd feltartóztatni bennünket.
|