-váci utca mellett. – mosolygott.
-pedig erre sokat járok. – mondtam miközben beszálltunk a kocsiba.
-átjössz? – s elfordította a kocsi kulcsot.
-szívesen, csak előtte ugorjunk be hozzám. Van egy kis dolgom még. Tegyél ott ki, aztán majd megyek valamikor. Úgy jó? – kérdeztem mosolyogva.
-nekem teljesen mindegy. – mosolygott.
[…]
Kiszálltam az autóból és besiettem a házba. Elkezdtem pakolni mindent dobozokba. Mikor a konyhával végeztem felmentem a szobámba, átöltöztem és indultam Krisztiánhoz. Épp hogy kiléptem a kapun, egy postás állított meg.
-ez az öné. – nyomott a kezembe 2 borítékot. Visszamentem, hogy letegyem az asztalra őket. Az egyik villanyszámla, a másik pedig egy hivatalosnak tűnő modellügynökség levele volt. Leültem egy székre és felbontottam a borítékot. Nem hittem a szememnek. A kezem annyira remegni kezdett, hogy az asztalra alig tudtam letenni a papírt. Majdnem felsikítottam örömömben. Felálltam és kirohantam a házból. Beültem a kocsiba és fénysebességgel hajtottam Krisztiánhoz. Felsétáltam a második emeletre és bekopogtam a már jól ismert ajtón.
-szia. – köszönt és beengedett. Követtem a szobájába és leültem az ágyára.
-na mesélj. – nevetett mikor leolvasta az arcomról, hogy majd’ kiugrok a bőrömből.
-nem fogod elhinni mit kaptam. – vigyorogtam eléggé gyerekesen. A kezébe nyomtam a levelet, és sikítva közöltem vele, hogy mi áll benne. – szerződés Angliábaaaa.
A várt reakció helyett arcáról lehervadt a mosoly.
-és…elfogadod? – kérdezte, s nagyot sóhajtott.
-nem tudom…. –ültem le mellé az ágyra. – 3 év hosszú idő.
-az. – adta vissza a levelet.
-hééé. Most mi a baj? – karoltam át.
-semmi. – mondta. Felállt és kiment a szobából. Tudtam hogy valami nagyon bántja. Talán nem szeretné, hogy elmenjek…mi tagadás, én sem.
-Krisztiáán. – mentem utána. - ha ez megnyugtat, nem megyek ki Londonba…nem fogadom el.
-de hisz ez az álmod…
-nem. nem akarom, ha emiatt itt kell hagynom a barátaim és a családom…ami nekem a legfontosabb. – guggoltam le elé.
-akkor maradsz? – csillant fel a szeme.
-hát persze – mosolyogtam és megöleltem. Ő pedig belepuszilt a hajamba. Arca közeledett az enyémhez, ám én elfordítottam a fejem és felálltam. Aprót köhögött, majd enyhén pirosodó arcát az ablak felé fordította.
-most én megyek. Összepakolok, és este már jöhetek is az első résszel. – mosolyogtam és felhúztam őt a székről.
-elviszlek. – mondta ellenállást nem tűrve, és felvette a cipőjét.
-tegyél ki az Árkádnál… - mondtam és a kezébe nyomtam a kulcsaimat. – majd várj meg otthon…ha nem baj. –mosolyogtam rá. Látszott rajta, hogy egy pillanatra meglepődik, majd gyorsan rávágta:
-dehogy. - és markába zárta a kulcscsomót.

Ahogy megbeszéltük, Krisztián az Árkád előtt tett ki, majd továbbhajtott. Zsolti már ott állt, mikor megérkeztünk.
-megint vele voltál? – kérdezte flegmán
-miért baj?
-mert az exed.
-és? Hagy döntsem már el, hogy kivel mikor találkozom.
-mindegy. Ne haragudj. – mondta és megfogta a kezem.
-nem haragszom. – pusziltam meg. – na de mondd mi olyan halaszthatatlan? :)
-látni szerettelek volna –mosolygott.
Miután mindent tisztáztunk egymás között, én felszálltam egy buszra, és hazamentem.
-szia… - lepődtem meg, mikor Krisztián a lépcsőn jött lefelé teli dobozokkal. „ruhák” felirattal. Kikaptam a kezéből a leragasztott dobozokat, és letettem a kanapéra.
-picit pakoltam. – vigyorgott.
-hagytál is valamit a szekrényemben? – nevettem.
-igen. De inkább ne menj most fel a szobádba. – vigyorgott
-úristen. – s levettem a cipőmet. – enni kérsz valamit? Indultam el a konyha felé.
-ööö.. kezdett bele a mondani valójába.
-óó. Látom már kiszolgáltad magad. – utaltam nevetve a mosogatóban lévő tányérra.
-bo – kezdte, de bele böfögött – bocsi. – tette a szája elé a kezét, de mikor látta, hogy én nagyon jól elszórakozok, ő is elnevette magát.
-most hogy ezt megbeszéltük – vigyorogtam – pakoljunk, mert sose leszek kész.