Interjú: Hugo Mallo
repens 2011.08.09. 19:04
A Dél-Korea elleni nyolcaddöntőre készülő spanyol U-20-as válogatott védője, Hugo Mallo nyilatkozott a tegnapi nap folyamán.
- Mióta elkezdtük a Világbajnokságot, tudjuk, hogy nem lesz könnyű meccsünk. Mindegyik ellenfél okozott számunkra kínos perceket, és most, hogy továbbjutottunk, az ellenfelek mégmotiváltabbak lesznek, és még elszántabban próbálnak majd legyőzni bennünket. Úgy tűnik, Korea egy igazán gyors csapat, és ami a legfontosabb: harcos, nem ismernek elveszett labdát. Az elsőtől az utolsó percig harcolni fognak ellenünk is. Óvatosnak kell lennünk ellenük.
Valamennyi csapat jól felkészült erre a VB-re, rengeteget időt töltöttek edzőtáborban, de ezt előre tudtuk. Mindig tekintettel voltunk arra, hogy lesznek jó és rossz pillanatok, mindenre felkészültünk. És mindenekelőtt, felkészültünk rá, hogy negyeddöntősök legyünk. A magam részéről boldog vagyok, hogy segítettem a csapatot a győzelmek során, és ráadásul élveztem a pályán töltött játékperceket.
|