Nyilatkozat: Tello és Bartra
repens 2011.08.06. 20:50
Az U-20-as válogatott játékosai boldogok második győzelmüket követően, tudják, hogy sokat ér ez a siker. Továbbra is nyerni akarnak, hiszen szeretnék a végső trófeát elnyerni. A csapatkapitány Marc Bartra és Cristian Tello is interjút adott az RFEF.es-nek.
Cristian Tello:
- Nagyon örülünk, és remélem, hogy minden így is marad. Az igazság az, hogy boldog vagyok, hogy lehetőséghez jutottam a mérkőzésen, és hogy részese lehettem a győzelemnek. Igaz, hogy volt lehetőségem már alacsonyabb korosztályokban a válogatottakban pályára lépni, de ez egy világbajnokság, ami nagyban különbözik attól, amit én korábban már átéltem.
Marc Bartra:
- Egy VB-n sok csapat álmodik a trófea megszerzéséről. Kolumbia nagyon jó, ahogy Argentína is. Szóval úgy hiszem sokba kerül a győzelem. Mindent jól kell csinálnunk, hogy elhódítsuk.
Tudtuk, hogy ha játsszuk a játékunkat, és jól dolgozunk, meglehet a csoportgyőzelem, és meg is lett. Megvan az előre kitűzött cél.
|