Nyilatkozatok: Canales és Bartra
repens 2011.08.04. 09:31
Kimerültek, de elégedettek és boldogok az U-20-as válogatott játékosai, miután a csoportkörök második fordulójában is begyűjtötték a 3 pontot Ecuador ellen. Az rfef.es-nek adott interjút a sérüléséből felépült és gólt szerző, Sergio Canales, valamint Marc Bartra.
Sergio Canales: Ezen a VB-n minden nagyon szoros
- Ez egy bonyolult mérkőzés volt, ami magas intenzitással folyt le, és odáig vezetett, hogy mi diktáltuk a játékunkat. Küzdöttünk mindaddig, amíg fel nem törtük őket, gólt nem szereztünk, onnantól már meg lett az eredménye. Fizikálisan erősebbek voltak nálunk, és magas fokú nyomást helyeztek a vállunkra. Sok tornán részt veszünk, és sokszor ennél jobban játszunk. Úgy hiszem ezen a VB-n minden válogatott egy szinten van. Nézzük csak meg Kolumbiát, akik remek győzelmet arattak az első mérkőzésükön Franciaország ellen, de a második meccsüket is megnyerték. Minden csapat legyőzhető, ha zavart keltenek nála.
Marc Bartra: Az első helyen szeretnénk zárni a csoportot
- Bár a következő mérkőzésen Oriol nem lesz ott, vannak játékosaink, akik ugyanolyan jók. Reménykedünk abban, hogy a csoport élén fejeződik be számunkra ez a kör. Bíznunk kell abban, hogy az eredmények jönnek majd, és Ausztrália ellen játszunk egy jó mérkőzést. Ellenük is azt szeretnénk, ha jól játszanánk, és begyűjtenénk az újabb 3 pontot.
|