Hírek : Sergi Gómez: Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk |
Sergi Gómez: Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk
repens 2011.07.31. 12:59
A spanyol U-19-es válogatott védője, Sergi Gómez a holnapi EB-döntő előtt az UEFA.com-nak nyilatkozott.
- Nehéz volt a meccs kezdete az elődöntőben, Írország olyan típusú focit játszik, amit néha nehéz feltörni. Nagyon jó az erőnlétük, de az első 20 perc után fölébü kerekedtünk, és elkezdtük uralni a meccset. Sok helyzetet dolgoztunk ki elől, és nem hagytunk ki, ami szintén fontos volt.
Mindig is mondtam, hogy ez a csapat nagyon egységes, évek óta együtt vagyunk. Mindannyian együtt játszunk az U-16-os csapattól kezdve. Többek vagyunk egy egyszerű csapatnál, inkább család vagyunk. A focipályán kívül is hívni szoktuk egymást, találkozni szoktunk. Látható is ez az összeszokottság a pályán is, és abban az örömfociban, amit produkálunk.
Nem mondhatjuk, hogy nyomás lenne rajtunk az elvárások miatt, sokkal inkább úgy látjuk, hogy ha jól tesszük a dolgunk, megkapjuk, amit megérdemlünk. A felnőtt válogatott és az U-21-esek már megkapták, az U-19-esek pedig tavaly is döntőbe jutottak. A kezdetektől fogva egyértelműek a céljaink, és különösen elszántan várjuk a holnapi döntőt.
Egéyrtelmű, hogy nagyon boldogok vagyunk, de vár ránk még egy meccs Csehország ellen. Nem lesz könnyű, mivel eddig mind a négy meccsüket megnyerték. Egy csapat sem kerülhet véletlenül a döntőbe ilyen eredménylistával. Tudjuk, hogy nem lesz könnyú dolgunk.
|