- Mit fog tenni holnap, július 1-jén?
- Gondolom, ugyanazt, mint amit június 30-án. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog hiányozni a munka, amit az elmúlt négy év alatt fantasztikus légkörben végeztem.  Mindannyian egyazon cél felé törtünk, mindent megosztottunk egymással, mindenki hozzátette a magáét, és soha senki sem egyénieskedett.  Nagyon élveztem, hogy sportigazgató lehettem.
- Akkor miért hagyja ott?
- Nem egyetlen ok miatt. Sok dolgon gondolkodtam el, és amikor mérlegre tettem ezeket, azok győztek, amelyek a továbblépés felé hatottak. A jól végzett munka elégedettségével távozom, és jobb a kapcsolatom a Szövetséggel, mint amikor idejöttem.  Nagyon feszes négy év volt.  Tudom, hogy az emberek arra gondoltak, hogy valamilyen összetűzés vezetett ahhoz, hogy elmegyek, de nincs szó semmi ilyesmiről.
- Tud-e működni a meglévő struktúra úgy, hogy Hierro nincs ott a csapatban?
- Biztos vagyok benne, hogy tud. Ha visszatekintek az érkezésem napjára, emlékszem, sok ember azt kérdezte, hogy miért volt szükség egy újabb pozícióra a Szövetségben. Az első én magam voltam. Azt hitték, hogy az csak problémákhoz fog vezetni az edzőkkel, hogy senki sem tudja majd, ki is a felelős, illetve ki hozza a döntéseket.  Idővel látni lehetett, hogy minden normálisan működött.  Nagyon szerencsések voltunk, főleg az elmúlt három évben, hogy a felnőtt csapatnak olyan vezetőedzője van, aki mindig figyelmet fordít az utánpótlás csapatokra.
- Miket mondhat az edzőkről?
- Csakis jókat. Elkötelezetten fejlesztik a játékosok képességeit, hogy azok eljussanak a felnőttek szintjére, és együtt dolgoztak egy sportigazgatóval, aki szerette, amit csinálnak.  Azt reméltük, hogy segíteni tudjuk a játékosokat érkezésük pillanatától 15 évesen, egészen addig, amíg el nem érik a felnőtt csapatot.
- Nehéz volt együtt dolgozni Luis Aragonés-szel?
- Mielőtt megérkeztem 2007. szeptemberében, csak kétszer vagy háromszor találkoztam vele. Nem ismertem senkit a stábjából. Del Bosquéval és az embereivel sok évvel ezelőtt összehangolódtunk.  Ő volt az edzőm Madridban, a segédedzője volt a segédedzőm, ugyanaz volt az erőnléti edző is.  Nem lehetett ugyanaz a harmónia.
- Milyen most a kapcsolata Aragonés-szel?
- Nagyon erős tiszteleten alapul. Sosem vettem részt a munkájában, és ő soha nem vett részt az enyémben. Úgy gondolta, az én szerepem inkább az alacsonyabb kategóriákra összpontosul.  A munkám nyolcvan százaléka nem a felnőtt csapattal volt kapcsolatos.Tiszteltük egymást, de az a kapcsolat, ami Del Bosquéval és a csapatával kialakult, lehetetlen lett volna más edzővel.  Vicentével mintha testvérek lennénk.
- Vannak a Szövetségben, akik úgy gondolják, hogy Hierro sokkal inkább játékos, mint igazgató.
- A játékosok azt mondják, túlságosan is a másik oldalon vagyok!  A munkám nagyon magányos. Nem vagyok játékos, nem vagyok menedzser, nem vagyok edző, nem vagyok szponzor, nem én vagyok az egyetlen felelős a bónuszok ügyében, de mindennel foglalkoznom kell. Ha az edzőkhöz megyek, azt mondják, hogy mindig azt gondolom, amit a játékosok, és mindig az ő oldalukon állok.  Ha odamegyek beszélgetni a játékosokkal, ők meg azt mondják nekem, hogy túl hamar váltam vezetővé.
- Emblematikus madridistaként érkezett, és úgy távozik, hogy a Barcelona játékosai csodálatos dolgokat mondanak Önről.
- Nem fogom elrejteni az érzéseimet. Nem fogom elfelejteni, és nem is akarom elfelejteni, mennyire büszke vagyok arra, hogy olyan sokáig a Madridban játszottam. De amikor elkezdtem dolgozni a Szövetségben, attól kezdve a spanyol labdarúgást képviseltem. Azt hiszem, hogy ugyanúgy kezeltem az összes csapatot, a legkisebbektől egészen a Madridig vagy a Barçáig. Ezt jelenti a vörös mez felhúzása, amely minden egyes csapathoz tartozik ebben az országban. Nem zavar, hogy madridistának bélyegeztek, de a kapcsolatom a Barcelonával mindig is remek volt, és a Barça hozzáállása a Szövetség felé mindig kiváló volt.
- Mi a filozófiája az ifjúsági korú játékosokkal kapcsolatban?
- Amit nagyon hangsúlyozok, az az emberi törődés. Könnyű ott lenni velük, ha minden jól megy, ha sok gólt lőnek vagy címeket nyernek. Akkor is ott akarunk lenni velük, ha problémák vannak, sérülések, bonyolult helyzetek... Nem számít, milyen kategóriában vanak, a lényeg a futballista, az ember. Sokkal inkább megnyerjük őket, ha meglátogatjuk, vagy felhívjuk őket egy rossz pillanatukkor, mint az edzőtáborok közben. Nagyon keményen dolgoztunk ebből a szemszögből is.
- Összeomlással fenyegette az egész addig végzett munkáját az, ami a Madrid és a Barcelona játékosai között történt?
- Nem. Az idő múlik, és a sebek begyógyulnak. Be kell fejeznünk, és megértenünk, hogy az álmunk, amit mind akarunk, a mi kezünkben van.  Arra kell törekednünk, hogy leküzdjük ezeket a dolgokat. Az én időmben is ugyanez történt volna, ha a Madrid és a Barça négyszer játszik egy hónap alatt három címért. Hatalmas volt az érdeklődés.
- Tényleg nem hiszi, hogy ez hatással lesz az emberi kapcsolatokra?
- Tényleg nem. A játékosok érettek, és Vicente tudja, hogyan kell kezelni ezt a helyzetet. Komoly pszichológiai tapasztalattal bír ehhez. Az a dolgunk, hogy erősítsünk és ne romboljunk. A játékosok nem érdemlik meg, hogy mások kételkedjenek bennük. Ők már példát mutattak az értékeikből, az egységességükből. Ez a csapat megérdemli, hogy mindenki együtt harcoljon velük.
- Mi változott 2010. július 11-én?
- Számomra az igazi változást a spanyol labdarúgásban az Olaszország elleni meccs hozta el a 2008-as EB-n. Azon a napon eltűnt a félelem. Ott álltam a vonalnál, és arra gondoltam, "Ó, anyám, 0-0, ugyanaz a történet a negyeddöntőben, Olaszország ellen." Sok negatív emlék jutott eszembe, csupa rossz.  Amikor Iker kivédte a büntetőt és Cesc belőtte, legyőztük az árnyainkat. Az akadály összedőlt, köszönhetően egy fantasztikusan elkötelezett, kiváló generációnak.
- A világbajnoki szereplés példaértékű volt mások számára.
- Nem hozott semmi újat. Ez a munka régen kezdődött, olyan emberekkel, mint Iñaki Saez, Juan Santisteban... Egy nap azt mondtam Ginés Meléndeznek, hogy nem az alacsonyabb kategóriáknak kellene figyelni a felnőtt csapatra, hanem épp fordítva. Ha a fiatalok voltak azok, akik nyernek, akkor a felnőtt csapatnak kell versenyre kelniük velük. Az EB és a VB megerősítette a stílusunkat, amivel az egész spanyol futball elégedett lehet.
- Iniesta a példakép ebben a modellben?
- Nem kell magyarázni, mit jelent Andrés a futballunknak, de ez nem csak Iniestáról szól. Ott van Xavi, ott van Casillas... Iniesta gesztusa Jarque felé egy példaértékű üzenet, csakúgy, mint az, hogy Mata, Javi Martínez vagy Busquets játszani akart az U-21-es csapatban. Ezek olyan dolgok, amik jól jelképezik a spanyol labdarúgást ebben a pillanatban. Példák az elkötelezettségre.
- Dühíti, amikor az emberek kételkednek Xaviban, Piquében és Puyolban, és politikáról beszélnek?
- Nagyon is.  Nem is értem. Mit hisznek, mi folyik itt? Egy olyan fickó, mint Xavi, aki több mint 100 meccset játszott a csapatban, Puyol, aki a szívét-lelkét kiteszi, vagy Piqué, aki 16 éves kora óta köztünk van...
- Viszontlátjuk majd edzőként?
- Ez az egyik dolog, amit tervezek. A pálya már nagyon hív négy irodában töltött év után. Már felügyeltem néhány edzést az U-16-os csapattal, és nagyszerű időtöltés volt.
- Befejezésképp kérnénk egy eredeti leírást Del Bosquéról.
- Nehéz bármi újat mondani a Márki Úrról. Ördögi fickó, pokolian igaza van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.