Ellenfélismertető: Fehéroroszország
repens 2011.06.22. 08:15
Ma délután, 18 órától elődöntőt játszik a spanyol U-21-es válogatott a dániai EB-n, az ellenfél Fehéroroszország lesz. A beloruszok nagy szerencsével jutottak tovább a csoportjukból, ám pár hónapja már bizonyították, hogy képesek megnehezíteni a spanyolok dolgát.
Fehéroroszország U-21-es válogatottja fennállása legnagyobb sikerét érte el a mostani elődöntős szerepléssel. A szláv ország labdarúgása folyamatosan fejlődik, ezt jelzi, hogy már harmadik alkalommal jutottak el az Európa-bajnokság döntő tornájáig. 2004-ben és 2009-ben viszont a csoportkör jelentette számukra a végállomást, most először sikerült kivívniuk a továbbjutást.
Igaz, a mostani csoportkörben sem voltak valami meggyőzőek. Első meccsükön még magabiztosan fektették két vállra Izlandot, mint később kiderült, ezzel ki is vívták a továbbjutásukat. A házigazda dánok ellen is megszerezték ugyan a vezetést, de a végig jobban játszó dán csapat fordítani tudott. Az utolsó meccsükön, Svájc ellen pedig csak szenvedtek, kiütéses vereségük közben alighanem mindegyikük fél szemmel a másik csoportmeccs eredményét figyelte, amely számukra kedvezően alakult.
Spanyolország és Fehéroroszország válogatottjai ritkán találkoztak egymással. Igaz, 1994-ben a frissen függetlenné vált belorusz foci első sikere épp az volt, amikor U-16-os válogatottjuk az EB-n 1-0-ra legyőzte a spanyolokat, több sikert azonban nem nagyon tudnak felsorolni. 2008 őszén az U-19-es korosztályaik találkoztak (több mostani csapattaggal a pályán), és a spanyolok 4-0-ra nyertek. Amibe viszont kapaszkodhatnak a szlávok: a mostani EB-re történő felkészülés jegyében március 28-án Alcalá de Henaresben összecsapott a két együttes, és ekkor a házigazda spanyolok csak 1-1-es döntetlent tudtak elérni a szívósan küzdő fehéroroszok ellen. (Cikkünk arról a meccsről itt: link.)
A ma esti meccsen a fehéroroszok nem számíthatnak a Svájc ellen kiállított Szergej Matvejcsikre. Cserekapusuk, Artyem Gomelko már nincs is Dániában, mivel a szereplésre kevés esélye volt, klubja, a Lokomotiv Moszkva pedig kapusgondokkal küzd, így elhagyta a keretet.
Fehéroroszország:
Kapusok:
1 Alekszandr Gutor (Аляксандр Гутар) - 1989.04.18., BATE Borisov - 14/0
12 Artyjom Gomelko (Арцём Гамелько) - 1989.12.08., Lokomotiv Moszkva - 11/0
22 Dmitrij Guscsenko (Дзмітрый Гушчанка) - 1988.05.12., FK Vitebsk - 0/0
Védők:
3 Szergej Matvejcsik (Сяргей Мацвейчык) - 1988.06.05., FK Gomel - 8/0
4 Szergej Politevics (Сяргей Паліцевіч) - 1990.04.09., Dinamo Minszk - 11/0
6 Jurij Osztrouh (Юрый Астравух) - 1988.01.21., Vedrics Recsica - 6/0
14 Jurij Rízsko (Юрый Рыжко) - 1989.10.10., BATE Boriszov - 0/0
17 Vitalij Gajducsik (Віталь Гайдучык) - 1989.07.12., Dinamo Breszt - 0/0
18 Denisz Poljakov (Дзяніс Палякоў) - 1991.04.17., Sahtyor Szoligorszk - 0/0
19 Jevgenyij Szavosztyjanov (Яўген Савасцьянаў) - 1988.01.30., Nyeman Grodno - 0/0
20 Oleg Veretilo (Алег Вераціла) - 1988.07.10., Dinamo Minszk - 9/1
21 Jegor Filipenko (Ягор Філіпенка) - 1988.04.10., BATE Boriszov - 10/1
Középpályások:
2 Sztaniszlav Dragun (Станіслаў Драгун) - 1988.07.04., Dinamo Minszk - 8/0
5 Dmitrij Baga (Дзмітрый Бага) - 1990.01.04., BATE Boriszov - 1/0
7 Mihail Szivakov (Міхаіл Сівакоў) - 1988.01.16., Wisła Kraków (lengyel) - 11/3
8 Nyikita Bukatkin (Мікіта Букаткін) - 1988.03.07., Naftan Novopolock - 5/0
10 Alekszandr Perepecsko (Александр Перепечко) - 1989.04.07., Dinamo Minszk - 0/0
13 Pavel Nyehajcsik (Павел Няхайчык) - 1988.05.17., BATE Boriszov - 9/3
15 Dmitrij Rekis (Дзмітрый Рэкіш) - 1988.09.14., Polonia Warszawa (lengyel) - 10/3
16 Mihail Gordejcsuk (Міхаіл Гардзяйчук) - 1989.10.23., BATE Boriszov - 4/0
Csatárok:
9 Makszim Szkavís (Максім Скавыш) - 1989.11.13., BATE Boriszov - 10/3
11 Andrej Voronkov (Андрэй Варанкоў) - 1989.02.08., Krivbasz Krivij Rih (ukrán) - 8/2
23 Vlagyimir Hvascsinszkij (Уладзімір Хвашчынскі) - 1990.05.10., Dinamo Breszt - 3/0
Edző: Georgij Petrovics Kondratyev (Георгій Пятровіч Кандрацьеў) - 1960.01.07.
(A mérkőzészámok csak a tétmeccseket foglalják magukban)
|