Hírek : Borja Valero: Beteljesült álom, hogy debütálhattam |
Borja Valero: Beteljesült álom, hogy debütálhattam
repens 2011.06.05. 09:50
Újoncot is avatott a spanyol válogatott Bostonban az USA ellen: Borja Valero már 2010 őszén is ott volt ugyan a keretben, ám most először léphetett pályára Del Bosque válogatottjában. A meccs után boldogan nyilatkozott a Szövetségi Rádiónak.
- Az első meccsed a válogatottban...
- Beteljesült álom, hogy debütálhattam a felnőtt válogatottban, ráadásul ebben a közismert stadionban, egy remek ellenfél ellen, és remek eredménnyel végződött találkozón. Nem is kérhettem volna ennél többet.
- Nagyszerű bemutatkozás a csapatban...
- Az az igazság, hogy hihetetlen volt, amit a csapat csinált, szinte a teljes első félidben nálunk volt a labda, az ellenfél nem tudott mit kezdeni ezen a meccsen a csapatunkkal.
- Mikor szólt az edző, hogy bemutatkozhatsz?
- Las Rozasban az edzésen már említette, hogy a tervek szerint mindenki játéklehetőséghez jut majd, és a második félidő 15. percében szólt, hogy debütálni fogok, aminek persze nagyon megörültem.
- Milyen érzés volt?
- Rendkívül büszkévé tett, az az igazság, hogy számomra a válogatott debütálás jelenti a legtöbbet, ezt pedig elértem, egy álom vált így valóra.
- Úgy szól a mondás, hogy nem a bemutatkozás a lényeg, hanem a bennmaradás...
- Nagyszerű lenne, de tudjuk, mennyire nehéz. Remek játékosokból áll ez a csapat, minden idők legjobb válogatottjában, így persze nem lesz egyszerű, de ez a célom.
- Hogy látod, sikerült hozni a válogatottban elvárt szintet a hiányzó alapemberek nélkül is?
- Magas szintet kell tartani, lelkes és izgatott emberek kopogtatnak a válogatott ajtaján, megpróbálnak bekerülni a csapatba, és azt hiszem, nagyon sokan képesek hozni a válogatottban megszokott szintet.
- Mit gondolsz a stadion légköréről?
- Igazán nagyszerű, meglepődtem, mert nem is vártam az USÁ-ban ilyen körülményeket, az az igazság, hogy egészen hihetetlen volt.
- Többet vártál az USÁ-tól?
- Talán egy kicsivel nagyobb küzdelmet, kicsit nagyobb nyomást, ahogy a Konföderációs Kupán, de azt hiszem, a spanyol foci egyszerűen felülmúlta őket.
Borja Valero Iglesias adatlapja itt!
|