Hírek : Iraola: A csapat célja a győzelem |
Iraola: A csapat célja a győzelem
dieciseis 2011.06.02. 10:10
A baszk védő az Amerikába repülés alatt beszélt a médiával. Elmondta, a csapat reméli, hogy az amerikai turnén két jó mérkőzéssel fejezik be a szezont. Rövid videó az érkezésről!
Andoni Iraola, a spanyol válogatott szélsője néhány percig az újságírók szolgálatára áll, mialatt kb. 35 ezer láb magasan jártak az óceán fölött. A spanyol védő megköszönte a gratulációkat friss házassága végett, és elmondta, a "Vörösöknek" megvan a kellő mentalitásuk, készen állnak a kihívásokra. "Reméljük, hogy jól teljesítünk majd a két mérkőzés alatt, és jól fejezhetjük be a szezont." - nyilatkozta.
Az első próbatétel az Egyesült Államok ellen lesz, akiknek sikerült megtörni a spanyolokat a 2009-es Konföderációs Kupán. "Célunk, hogy megnyerjük mindkét mérkőzést." - mondta az ötszörös válogatott Iraola. Elmondása szerint büszke arra, milyen szintet mutat sok játékos, és hogy milyen közel került az első csapathoz. "A csapat sok megfelelő játékost hozott már a válogatottba, mint például Javi Martínez az U-21-ből, vagy éppen Fernando Llorente."
Végül az útról kérdezték, és mi másról, mint a csapat hangulatáról. "Az igazság az, hogy jó a hangulat, minden természetes módon alakul, nincs probléma." - mondta az Athletic Bilbao játékosa. Emellett elárulta, a játékosok milyen tevékenységeket folytatnak az unalom elűzése érdekében: "A legtöbb ember filmet néz vagy beszélget."
Videó az érkezésről! Katt!
|