Hírek : U-19: Svájcra hangolódva |
U-19: Svájcra hangolódva
dieciseis 2011.05.23. 17:33
Az U-19-es spanyol válogatott vasárnap megkezdte a felkészülést a madridi Las Rozas edzőtáborában az elitkörök mérkőzéseire, amelyeket május 31. és június 5. között rendeznek. Képekkel!
Julen Lopetegui együttese ma reggel egy több, mint egy órás tréningen vett részt. A csapat erőnléti edzést végzett a játéktér mellett, mielőtt két részre oszlottak volna, ahol már a labda volt a főszereplő. Köröket alkottak, ahol a játékosok már kapcsolatot teremthettek a labdával, míg a kapusok az RFEF kapusedzőjével, Diego Diazzal dolgoztak.
Kicsivel később néhány játékos lassabb ütemben kezdett dolgozni, mint a társaik, miközben párosával végezték a labdás gyakorlatokat a szövetségi edző, Julen Lopetegui, valamint az U-21-es edző, Luis Milla kíséretében. Ezen kívül Fernando Hierro, az RFEF sportigazgatója, valamint Santi Denia U-16-os edző is közelről tanulmányozta a délelőtti edzést.
Az edzés vége felé két csapatot alkottak, amik a pálya egyik negyedére helyezkedtek, ahol próbálták kihozni a labdát illetve gyorsan eljuttatni azt a hálóig. Az ezdés utolsó részében már Luis Milla is közvetlenül részt vett, Julen Lopetegui pedig az állandó utasítások mellett bátorította is a fiúkat. A válogatott délután már pihent, és holnaptól ismét munkába állnak.
Képek az edzésről:
|