Hírek : Mata: Jó úton haladunk |
Mata: Jó úton haladunk
repens 2011.04.09. 13:14
Juan Mata a Szövetségi Rádiónak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy két éve debütált a spanyol válogatottban.
- Két év telt el azóta, hogy debütáltál a válogatottban, és ezt góllal valamint győzelemmel ünnepelhetted Litvánia ellen...
- Igen, nagyszerű volt számomra ez a két év, amely során részt vehettem a VB-n és a Konföderációs Kupán is. Ráadásul szerencsére gólt is szereztem ezen a kétéves évfordulón.
- A válogatottbéli bemutatkozásod a Santiago Bernabéuban történt, húsz éves korodban. Mire emlékszel arról a napról?
- Elsősorban a családom boldogságára emlékszem, akik eljöttek a Santiago Bernabéuba megtekinteni a meccset, és emlékszem, milyen ideges voltam a mérkőzés előtt, bár mihelyt a pályára léptem, megnyugodtam, és próbáltam kihozni magamból a legjobbat. Szerencsére megnyertük a meccset.
- Hogyan változott Juan Mata a Törökország elleni, két évvel ezelőtti debütálása és a kaunasi, Litvánia elleni utolsó meccse között?
- Kicsivel tapasztaltabbá váltam. Elég kevés meccset játszhattam ezalatt a két év alatt a válogatottban, és igazán elégedett vagyok, hogy részt vehettem a Világbajnokságon, és megnyerhettem. A tapasztalatok ellenére ugyanúgy fejlődésre törekszem, mint az elején.
- Bár fontos a bemutatkozás, ennél jóval bonyolultabb, hogy rendszeresen meghívjanak, hogy megfelelj a játékosokkal szembeni magas minőségi követelményeknek a spanyol válogatottban.
- Igen, ez nagyon fontos, hiszen ismerünk példákat olyan játékosokra, akik debütálásuk után valami okból nem térhettek vissza a válogatottba. Az én esetemben szerencsésnek mondhatom magam, hogy az edző folyamatosan számított rám, aminek nagyon örülök is.
- Amikor bemutatkoztál a válogatottban, hitted volna, hogy néhány évvel később, 22 éves korodban VB-t nyersz?
- Az az igazság, hogy nem. Amikor debütáltam, még csak nem is gondoltam volna, hogy VB-n szerepelhetek, még kevésbé, hogy meg is nyerem. Már az, hogy a 23 kiválasztott listáján szerepeltem, felülmúlta a várakozásaimat, és igazán kivételezettnek érzem magam, hogy részese lehettem annak, ahogyan a futballtörténelmünk részévé váltunk.
- Minden nagyon gyorsan történt veled: a debütálásod az első osztályban, az első válogatott meghívód, a Világbajnokság...
- A nemzeti csapatban felkerülhettem az U-21-esektől a felnőttekhez, játszhattam a Konföderációs Kupán 21 évesen, a Világbajnokságon 22 évesen... Nem is kérhetnék többet!
- Eszedbe jutnak még a dél-afrikai emlékek így, hónapokkal később is?
- Igen, sokszor. Részben azért, mert sok szuvenírt őrzök otthon: mezeket, egy labdát a döntőről... Ráadásul folyton erről kérdezgetnek, így azt hiszem, ez egy olyan emlék, ami örök életünkre velünk marad.
- Vicente del Bosque hangsúlyozta annak szükségességét, hogy ne elégedjetek meg azzal, amit eddig elértetek. Jelenleg az EB-selejtezők közepén jártok, és ötből öt meccset nyertetek.
- Igen, ez a csapat arra törekszik, hogy továbbra is jól végezze a dolgát, és ne a múltnak vagy az emlékeknek éljen. Jó arra emlékezni, amit átéltünk, de nem ragadhatunk le ennél, és a csapat meg is mutatta ezt ebben a selejtezősorozatban, amelyben vezetünk és valamennyi meccsünket megnyertük.
- Gondolod, hogy a csapat képes megnyerni az Európa-bajnokságot, és ezzel sorozatban a harmadik nagy tornáját?
- Remélem, igen, azt hiszem, jó úton haladunk, ugyanolyan elszántan és reménykedve, mint a VB- és EB-győzelem előtt. Minőségi játékosaink és minőségi edzőnk van, és tudjuk, milyen érzés megnyerni egy nagy tornát. A probléma az, hogy az ilyen tornákon nem csak jó csapatnak kell lenni, de ezt a sorozat bizonyos pillanataiban meg is kell tudni mutatni.
- Egyes játékosokat, mint te vagy Javi Martínez, alaposan igénybe vesz a nemzeti csapat, hisz az U-21-es válogatottat is hozzásegítettétek a dániai Európa-bajnokságon való részvételhez.
- A korunk alapján még az U-21-es csapatban is játszhatunk, és amikor erről beszéltünk Fernando Hierróval, tudtára adtuk, hogy nem jelent számunkra problémát az U-21-es csapatban játszani, és büszkén tesszük ezt, hisz az olimpiai részvétel lehetősége egyszer adatik meg az életben, és ahhoz, hogy ott lehessünk, el kellett jutnunk az EB-re. Amikor az U-21-es csapatban játszottam, négy meccset kellett nyernünk, és ezt meg is tettük, most pedig az a cél, hogy a tornát az első három hely valamelyikén fejezzük be, mert ez esetben vehetünk részt az olimpiai játékokon. Mindenesetre nagyszerű játékosgenerációk sorakoznak a ranglétrán, és azt hiszem, jó kezekben van a válogatott jövője.
- Feltételezem, ez a dániai EB pirossal van bekarikázva a naptáradban...
- Igen, attól kezdve, hogy elkezdtük a selejtezősorozatot. Luis Milla megértette velünk a torna fontosságát, hisz ez a legfontosabb az idei évben, és ez az, ami eljuttathat bennünket a londoni olimpiai játékokra.
- Mit jelentene számodra ezen az olimpián szerepelni, visszautalva arra, hogy sok sportoló számára ez csak egyszer adatik meg az életben?
- Ez valami teljesen egyedi egy sportoló életében, az olimpiai falu sajátos légkörével. Ráadásul mivel a spanyol futball aranykorát éli, azt hiszem, nagyszerű lenne, ha Spanyolország részt vehetne ezeken a meccseken, de az EB-n az első háromban végezni nagyon nehéz feladat lesz. Megpróbáljuk.
- Nyertél már U-19-es EB-t, és VB-t a felnőtt csapattal, részt vettél a Konföderációs Kupán és játszottál valamennyi utánpótlás korosztályban, így aztán te vagy az ideális személy, hogy elmagyarázd nekünk, milyen érzés a La Roja mezét viselni.
- Minden spanyol játékos számára ez a legszebb dolog, az országodat képviselni a nemzeti csapat bármely korosztályával bármely tornán. Elég szerencsés vagyok, hogy valamennyi válogatottban szerepelhettem, az U-15-ösöktől a felnőtt csapatig, és aki csak felvette ezt a mezt, boldog volt.
- Mik a céljaid az év további részében?
- A válogatottal kijutni a 2012-es olimpiai játékokra, és megnyerni az U-21-es EB-t Dániában.
|