2000. november 15-én Xavier Hernández első válogatott meccsét játszotta. Most 99-nél tart. Ha semmi nem jön közbe, pénteken, Granadában csatlakozhat a "százasok klubjához", azaz Zubizarretához (126), Casillashoz (117) és Raúlhoz (102). A 100 meccs lehetőséget nyújt a visszatekintésre a spanyol foci közelmúltjába, a törénelmi útra, amely a La Roját Johannesburgban a világ tetejére vezette, jelentős részben Xavi passzainak köszönhetően.

- Emlékszel az első válogatott mérkőzésedre?

- A hollandok ellen játszottunk. Ők győztek, 1-2-re. De mielőtt ezen a meccsen debütáltam volna a nagyválogatottnál, volt egy csomó más meccs. Az volt az érzésem, hogy egész életem során a válogatottban játszottam.

- Gondoltad volna valaha is, hogy 100 meccsig jutsz Spanyolország színeiben?

- A VB alatt rájöttem, hogy csak egy pár meccs van hátra, és ha a "mister" (Del Bosque) úgy akarja, elérhetem. De korábban, persze, nem, megőrültél? Épp csak a Barçában szerettem volna játszani egyszer, és már ez is elérhetetlen, távoli dolognak tűnt. Egészen mostanáig nem gondoltam volna, hogy eljutok száz mérkőzésig. Izgatottan várom.

- Nagy szurkolója vagy a válogatottnak?

- Nagyon is. Szeretek a válogatottban játszani. Pluszt jelent számomra. Egyszer Luis Aragonés azt mondta nekem: "Ez, az érzésekkel és az ideológiákkal együtt, a labdarúgás. És ki nem szeret futballozni?" És igaza van. Ki nem szeret futballozni? Nem tudom, Barcelonában nőttem fel, ez az otthonom, de  a válogatott sokat adott nekem, és jobbá tett. Tisztában vagyok vele, milyen voltam akkor, amikor először csatlakoztam a válogatotthoz, és milyen vagyok most, és el sem tudom hinni.

- Emlékszel az első alkalomra?

- A válogatottal?

- Igen, persze...

- Egy edzőtábor volt, 16 éves koromban, novemberben. Három napot töltöttem Madridban. Vila, az edzőm azt mondta a szövetségi megbízott Teodoro Nietónak: "vidd el őt, nagyon ügyes." Santistebannal választotta ki a csapatot. Iñaki Sáez is ott volt, nagyon tiszteletet parancsoló volt, de aztán jobban megismertük, és nagyszerű embernek bizonyult. Aztán ott volt Llorente, a Real-osok, Iker Casillas, Soriano, Aranzubia, Varela a Betisből, Orbaiz, Yeste... Sokan közülük az első osztályban szerepeltek. Az volt az érzésem, hogy ez a három nap alapvető jelentőségű. Itt dől el, hogy focistává válok, avagy nem. És jól sikerült.

- Hány labdát vesztettél el ezalatt a három nap alatt?

- Nem, jól játszottam, folyamatosan. De nem feledkezel el a hibákról... Emlékeznék rájuk. Jól kellett, hogy tegyem a dolgom, hisz beválogattak a Portugáliában zajló Meridián Kupára. Nigéria nyerte. Ekkor szerződtette a Barça Okunowót. Simãót választották a torna legjobb játékosának, én lettem a második... Ebben a csapatban kialakult egy közösség, és erre az alapra építettünk. Lehetséges kerettaggá válasz, és ez a klubodban is pluszt jelent számodra.

- Miért?

- Az edzők másképp néznek rád, többre értékelnek. Ahogy a csapattársaid is. Ha a válogatottban játszol, az az önbizalmad is növeli. Az ellenfelek tudják, hogy a válogatottban játszol, és ezt látod a pályán, többet várnak tőled. A válogatott cím pedig presztízst is jelent. Nagy különbség, ha válogatott vagy, kérdezd csak Valdést. Profiszinten, ez egyfajta státust jelent... és ráadásul többet vársz el önmagadtól is, hisz úgy gondolod, ha nem dolgozol keményen, nem térhetsz vissza a csapatba.

- Rendszeresen visszahívtak az első alkalom után?

- Igen, ugyanabban az évben, 1997-ben, részt vettem Egyiptomban az U-17-es VB-n, Casillas, Sousa, a huescai Camacho és az almeríai Corona társaságában... Harmadikként zártunk. Brazília nyert Ronaldinhóval. Az elődöntőben Ghána ellen játszottunk. A braziloknál ott volt Matuzalem, Geovanni, egy kistermetű játékos a Barçából, Ronaldinho, Mancini a Romából. Tényleg győzni akartunk! Mind olyan izgatottak voltunk. Tökéletes volt az összhang, nagyszerű időket éltünk. Sokat beszélgettünk az alacsonyabb korosztályokban, törődtünk egymással, ugyanazok a kétségeink voltak, az élet már csak ilyen. Nagyszerűen éreztem magam a válogatottal.

- Miért mondja Iker mindig azt, hogy nagyon csendes vagy?

- Mivel egészen átlagos vagyok! Ő a közveszélyes. Kérdezd csak Blast, Lleidából. Kártyáztunk, és mindig Iker nyert. Három kártyád volt, de ha valakinél ott volt az ász, ő vitt mindent. És Ikernél mindig ott volt... Mármint az asztal alatt, persze. A válogatottnál nagyszerű volt játszani, törődtek velem, és néhány kiváló barátra tettem szert.

- Származott bármi problémád abból, hogy katalán vagy?

- Soha, soha a szövetségen belül. Soha nem volt ebből semmiféle probléma. Nagyszerű emberekkel találkoztam. Mindig jól éreztem magam, és tisztelettel bántak velem. Úgy érzem, a válogatott értéket ad számomra. És a Barcelona mindig megkönnyíti nekem, hogy a válogatottban játsszak, mindig.

- Mit hozhat a válogatottnak egy Barça-nevelésű játékos?

- Romantikusak vagyunk. Alapvetően, stílust, a labdajáratás imádatát. A katalán focisták, vagy a Barça neveltjei nagyon jól bánnak a labdával. Azok, akik például Madridból jönnek, nagyon jól tudnak versengeni, mentálisan nagyon erősek, soha nem adják fel.
- Megkérdőjelezték az elkötelezettségedet, mert katalán vagy.

- Igen, egy csomó ostoba dolgot mondtak rám, de nem a szövetség részéről. Megvádoltak, hogy hogy eltakartam a zászlót a zoknimon. Soha nem akartam ebbe belemenni, mert ez nyilvánvaló. Miféle elkötelezettséget várnak még tőlem, miután már 99 meccset játszottam a válogatottban? Mit akarnak még többet? Úgy cselekszem, ahogy érzek, és mindent beleadok. 16 éves korom óta játszom ezekben a csapatokban. Játszottam sérülten, fájdalmakkal küzdve... De nem lehet azt mondani az újságíróknak, "hé, figyelj, kényszerítem magam arra, hogy játsszak".

- Mire tanított a válogatott?

- Versenyhelyzetekre. Már a Barcelonában is tanítottak erre, de a válogatott ebből a szemszögből pluszt jelent. A Barçával egy svéd csapat ellen játszani nem ugyanaz, mint a legjobb 11 svéd játékos ellen játszani. Fiatalabb játékosként, mikor afrikai csapatok ellen játszottunk, kimentünk a pályára és arra gondoltunk: "biztos, hogy ezek a srácok csak 17 évesek?" És persze le akartuk győzni őket. Ebből a szempontból Spanyolország mindig nagyon jó versenyző típus volt. És most, végiggondolva a dolgokat, Afrika nagyszerű jelentéssel bír számomra.

- Miért?

- Harmadikak voltunk Egyiptomban, megnyertük az U-20-as VB-t Nigériában, és tavaly Dél-Afrikában is győztünk. De én mindig megbetegedtem. Egyiptomban bepirult a szemem, Nigériában pedig szörnyen éreztem magam. 39 fokos lázam volt, pulóverben és pokrócba csavarva aludtam, úgy rázott a hideg, közben mégis izzadtam mint a kutya. Gabrit kiköltöztették a szobából, nehogy átragasszam rá. Négy kilót vesztettem. Dél-Afrikában pedig, a Konföderációs Kupa alatt, valamilyen állatra lettem allergiás. De Afrika mindig szerencsét hozott nekem, és nagyon szeretem. Voltam vakáción Kenyában és Egyiptomban is. Az emberek borzasztóan kedvesek, szeretem őket.

- Miért nem te lettél az U-20-as VB legjobb játékosa Nigériában?

- Valami keveredés volt. Tabárez és Platini odajött a FIFA nevében gratulálni, azt mondták, én nyertem Gabri előtt... De nem. A gálán a díjat másnak adták: Keitának. Orbaiz, a kapitányunk azt mondta: "na, akkor nyomás vacsorázni." És elmentünk pizzázni. Kemény VB volt. Égett spagettit ettünk.

- Tessék?

- Tudod, odaragadtak a serpenyő aljához, és megfeketedtek. Vagy ezt ettük, vagy semmit! Egy olyan hotelben szálltunk meg, ahol a szakács a tojásokat a száraz serpenyőbe rakta, és saját kezével keverte össze. Azt mondtam Gabrinak: "Ezt edd meg te."

- Nem volt problémád soha senkivel, egyetlen edzővel sem?

- Nem, nem vagyok olyan fajta. Sok edzővel volt dolgom, de egyikük sem volt gazember. Csak a magam nevében beszélhetek, mások másképp gondolhatják, de én nagyon hálás vagyok nekik.

- Camacho adta meg neked a lehetőséget a debütálásra. Könnyű belátni, hogy az általa kedvelt labdarúgó típus igencsak távol áll tőled.

- Camacho hívott be engem elsőként. Pep (Guardiola) megsérült, így kezdőként játszottam Sergi, Luis Enrique, Puyol mellett... Sevillában debütáltam, 1-2, Hasselbank és Frank de Boer góljaival. Azt mondta nekem: "Chaval, már ismerlek." Ő hívott be az első VB-mre is. A hosszabbításra szálltam be Dél-Korea ellen, játszottam Paraguay ellen, és kezdtem Dél-Afrika ellen. Camacho jól tud motiválni, védekezésre épít, de fontos a jó labdakezelés, vele mindig vigyázni kell.Mindig kiabálta, hogy "gyerünk, rajta!", és mindig nagyon beleélte magát. A végeredmény nagyon szomorú volt, mer a Korea elleni kiesés igazságtalan volt. Nagyon jól játszottunk, de a pálya nagyon lejtett... Joaquín és Valerón nagyon jól játszottak. De hogy futottak a koreaiak! Soha nem fáradtak el. Azt gondoltam, a hosszabbításra elfáradnak. De továbbra is futottak, eljutottunk a büntetőkig és még mindig futottak. Kemény nap volt. Soha nem felejtem el Hierro arcát, ahogy sírt az öltözőben. Megrázott. Az volt az utolsó meccse a válogatottban... Nem ezt érdemeltük, sorsfordító pillanat volt.

- Az EB-n, Portugáliában egyszer sem kezdtél...

- Baraja és Albelda, akik előtérben voltak, szenzációsan játszottak. Xabi Alonso és én voltunk a cserék. Nagyszerű szezonom volt, a Bernabéuban szerzett góllal... Azt hiszem, Iñaki többet akart játszatni, csak nem találta a megfelelő pillanatot. Nagyszerű időket töltöttem Iñakival, kiváló ember. De számunkra nem volt jó, mert ha ezen a szinten nem nyersz... És nem jutottunk a következő körbe. Iñaki olyanfajta ember, akinek az elve "élni és élni hagyni", nagyon békés és átlagos.

- Épp mint Luis Aragonés...

- Éppúgy! Nem voltam a legjobb formában a németek elleni meccs előtt. Luis várt rám, de nem érkeztem teljesen egészségesen. Eljött hozzám Barcelonába, aggódott a térdem miatt. Luis mély benyomást tett rám. Senki sem bízott bennem annyira, mint ő. Sokat beszélgettünk, nagy ember. A szótárban a "futball" szó mellett Luis fotója kellene, hogy álljon. Nagyon furfangos. Ránknézett az edzésen, odajött, és azt mondta: "ezt most ugye nem gondolod komolyan, azért öttél ide, hogy edzz, és nem látom, hogy edzenél. Nem szeretem az ilyesmit!" Aztán elment. Luis soha nem trükközött, a szemedbe mondta, amit gondol. Azt hiszem, ő fémjelzi a spanyol labdarúgás történetének új korszakát, hisz ő mert egy alacsony játékosokból álló csapatot összehozni az EB-re.

- Milyen volt a VB Németországban?

- Komplikált. Volt pár veterán, aki nem jutott szóhoz. Ez gondot jelentett, nagyon erős volt a hierarchia, ami kényelmetlenné tette a helyzetet. A legrosszabb később jött. Nem tudom, mi történt Raúllal, nagyon nagyra értékelem. Nagyszerű srác. Bármi is történt, ők tudják. Engem is nagyon kellemetlenül érintett. A 2008-as EB-re vezető út nagyon kemény volt.

- Mit tett hozzá Luis a válogatotthoz?

- Azt hiszem, fordulópontot jelentett. A "kicsik" mellett tette le a voksát, meghatározta az új irányvonalat. Minden vele kezdődött, hisz összehozta az alacsony játékosokat - Iniesta, Cazorla, Cesc, Silva, Villa... Luis-szal forradalmi változások zajlottak le, megmutattuk a világnak, hogy lehet úgy is győzni, hogy közben jól játszol. Ha nem nyertük volna meg az EB-t, nem nyerjük meg a VB-t sem.

- És a döntő pillanat az volt, amikor...

- Iker megváltoztatta a történelmet Olaszország ellen. A kispadról néztem, mivel Luis lecserélt. Annyira dühös voltam! Hihetetlenül rossz volt kívülről megélni. A büntetőkig legalábbis, mert tudtam, hogy Ikerre számíthatunk. Vele nőttem fel, és tudom, hogy mindig odateszi magát. Ugyanúgy, mint Valdés a Barçában. Olyan sok időt töltöttem azzal, hogy nézem a védéseiket... Tudtam, hogy Iker ott lesz azon az estén Bécsben, és hogy a történelem megváltozik. Az egyetlen alkalom, amikor az érzéseim becsaptak, Koreában volt.

- Annál a büntetőnél, ami bement mellette?

- Igen, alatta ment be, és azt gondoltam: "a francba, vesztettünk." Írország ellen védett egyet a meccs alatt, de Korea ellen... Beleért, de bement, és abban a pillanatban tudtam, hogy nem fogunk nyerni.

- Gondolod, hogy Iker nehéz időszakon ment át a VB alatt?

- Busi (Busquets) is nehéz időszakon ment át, hisz az első meccstől kritizálták. Azt hiszem, Sarának nehezebb dolga volt, mint Ikernek, hisz Iker már megszokta, hogy a figyelem középpontjában áll, de a lány... Szegényke. Rosszul érezte magát, mert tudta, hogy Ikert miatta kritizálják. Nem lehetett könnyű. De egy pillanatig sem volt ennek hatása a játékunkra, ez hülyeség. Csapatként működtünk együtt. Iker és én sok éve ismertük egymást, csakúgy, mint Marchenát. Sokat beszélgettünk. Marchena egyike azoknak, akik fontosak a csapatnak, bármennyit is játszanak, mert sokat hozzáadnak a csapatszellemhez.

- Milyen szerepet játszott Del Bosque Dél-Afrikában?

- Vezető szerepet. Del Bosque kicsit újragondolta a már létező rendszert, nem nagyon, és önzés nélkül, nem mondta, hogy "én változtatok." Elismerte a meglévő rendszert, és tisztelettel próbálta fejleszteni.

- Csaknem egy évvel később, mit gondolsz a VB-győzelemről?

- Úgy érzem, elértünk valamit, a boldogság érzése tölt el emiatt. Már nem kell azon rágódni, hogy "meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk győzni." Élvezhetjük a dolgokat, hisz világbajnokok vagyunk... Nem gondolok sokszor erre, de ez a helyzet. Németországban ránéztem az olaszokra, és arra gondoltam, soha nem leszünk olyanok, mint ők. Ránéztem a brazilokra, és mintha földönkívüliek lettek volna! Annak is örülök, ahogyan ezt elértük. Nyertünk, és jól játszottunk, a labdára koncentrálva. Megmutattuk a világnak, hogyan tudunk játszani.

- De Argnetína és Portugália legyűrt benneteket. Elveszítettétek versengőképességeteket?

- Nem, nem így van. Hiányzott a motiváció. De amikor győzni kellett, amikor pontok függtek a meccsen, nem hibáztunk.

- A VB-nek köszönhetően minden pályán tapssal köszöntenek.

- Igen, így van. Nagyon örülök ennek. Szeretem tudni, hogy az emberek szeretnek. Ez a legjobb dolog.

- Az eddigi 99 meccsedből melyik a legemlékezetesebb?

- Hú, nem tudom, talán a dél-afrikai döntő, nemde? Nos, foci szempontjából az EB volt a legjobb. Nagyszerűen játszottunk Ausztriában, a VB egészen más volt... Személy szerint számomra a legjobb az Anglia elleni volt a Bernabéuban, amikor Rooney-t leküldték. Megtapsoltak Madridban, képzeld csak el!

- És a legjobb passzod a La Rojában?

- Egy hátrafelé sarkazott passz Villának a VB-n, egy Torresnek Bécsben, vagy egy Puyinak (Puyol) Németország ellen... Ezek azért, mert nagyon fontosak voltak, de biztos vagyok benne, hogy találsz jobbakat.

- Meddig fogsz szerepelni a válogatottban?

- Nem tudom, 100 éves korom utánig, és aztán nyugdíjba megyek, nemde? Komolyra fordítva, ameddig akarnak engem, amíg számíthatnak rám. Jelenleg csak a következő EB-re gondolok, de nem lenne rossz Brazíliába is eljutni, nem igaz?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.