Hírek : Quereda: Várjuk, hogy belevághassunk a versengésbe |
Quereda: Várjuk, hogy belevághassunk a versengésbe
dieciseis 2011.03.14. 19:35
A női labdarúgó válogatott edzője értékelte a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását. Tudja, hogy nehéz lesz a németek ellen, de úgy véli, elérhető közelségben vannak a címvédők.
Ignacio Quereda beszélt a világbajnokokkal való összesorsolásról a második csoportban: "A lehető legjobb tudásunk szerint fogunk versenyezni. A sorsolás ezt a lehetőséget adta nekünk, szembe kell néznünk a tényekkel."
A nehézségekkel kapcsolatban Quereda elmondta: "Tudjuk, hogy az első hely ér kijutást, de a második is rájátszást eredményez. Ez a csoport nagyon kellemetlen, de azt hiszem, képesek leszünk elérni célunkat, a továbbjutást."
A többi riválisról a szövetségi edző a következőket mondta: "Kazahsztán nem okozhat nekünk sok gondot, bár le kell játszanunk ellenük a meccseket. Véleményem szerint Románia is verhető, gond nélkül... Azt hiszem, Svájccal küzdünk a második helyért. Jelenleg a történelmük nem túl fényes, de állandó csapatuk van, akik ismernek bennünket utánpótlás mérkőzésekről, így a svájciak a rájátszásért fognak küzdeni."
Bár hosszú lesz a sorozat, Quereda nyilvánvalóvá tette: "Minden egyes találkozón reménnyel telve lépünk pályára, próbáljuk a lehető legjobbat nyújtani és elérni a célt, vagyis az EB-kvalifikációt. Várjuk a szeptembert és a versengés kezdetét. Mostantól kezdve elkezdjük tervezni az időbeosztást, és megpróbálunk játszani néhány barátságos mérkőzést és szervezni néhány edzőtábort."
|