Pedro interjú
dieciseis 2011.01.31. 07:15
Pedroval, a Barcelona játékosával is készített egy interjút a közelmúltban a Don Balón, természetesen a beszélgetés középpontjában most is a világbajnokság állt. Édesapjáról is megszólalt a tenerifei futballista.
Amikor futballozni kezdtél, képzelted volna valaha, hogy eljutsz eddig a pontig?
Pedro: Nem, mert nagyon komplikált gondolkodni mindazokról a dolgokról, amik történhetnek, hogy sok címet fogunk nyerni. És nem csak a klubcsapattal, hanem a nemzeti csapattal is. Ez valami olyasmi, amit nem vársz. Azt hiszem, már sok szerencsében volt részem, és ezért elégedett vagyok az összes csapattársammal.
A legtöbb futballista csak remélheti, hogy egy világbajnokságon győztes nemzeti csapat tagja lehet, és hogy a döntőben kezdőként álljon ki a pályára, nem?
Igen, a sport szintjén. A világbajnokság a legfontosabb esemény egy futballistának, és én játszhattam a legvégén, amit mindig is álmodtam gyerekként, és mindennek a legtetején világbajnoki címet nyertem, ami felejthetetlen és megismételhetetlen.
Dél-Afrikában a csapat kikapott az első mérkőzésen, de aztán javult. Ekkor még nem voltál kezdő, akárcsak a jól ismert Fernando Torres.
Azt hiszem, a csapatnak már megvolt az alapja és nehéz volt bekerülni, de a végén szerencsém volt, hogy játszhattam az elődöntőben és a döntőben. Azt hiszem, Del Bosque bízik a játékosokban, bár megvolt a csapat, amibe nehéz volt betörni.
A tapasztalat Dél-Afrikában felejthetetlen volt.
Ez egy olyan tapasztalat volt, amit egyikünk sem fog soha elfelejteni. Dél-Afrika mindig megmarad a szívünkben, és mindaz, amit ott átéltünk, a bajnokság, a szurkolók. Minden nagyon jó volt, és ahogy múltak a napok, rájöttünk, hogy képesek vagyunk megnyerni a címet.
Egészen kis lépéseket tettél meg, amíg be nem kerültél a világbajnoki keretbe.
Az igazság az, hogy meglepett, mert a csapat többé-kevésbé már megvolt, hiszen megnyerték az Európa-bajnokságot. Azt mondták, hogy én is nevezve vagyok a jó szezonom miatt, de amikor a listát bejelentették, az érzelmeim között hatalmas meglepetés is volt.
Hogyan árulta el Del Bosque azt a döntést, hogy te leszel az egyik, aki döntő szerepet játszik a verseny végső szakaszában?
Ő ugyanaz volt, mint mindig. Sokat beszélt velem az edzéseken, és úgy döntött, hogy számít rám, még a hozzám hasonló játékosok mellett is. Abban a pillanatban sok önbizalmam lett. A saját csapattársaim is segítettek minden egyes pillanatban, és nem éreztem semmilyen nyomást.
Nem kergettél pillangókat valamelyik pillanatban?
A játék a világbajnokság döntőjében nagyon fontos. Mindig álmodtam róla, és amikor kimész a pályára, néhány pillanatig feszültséget érzel, szorongást és minden mást, De ha egyszer a labda elindul, akkor elfelejtesz mindent, és csak megpróbálsz jól játszani.
Az elődöntőben egy érettebb Pedrot láttunk.
Del Bosque sok bizalmat szavazott nekem, és hála az égnek ez volt az egyik legjobb és legteljesebb játék. Azon a napon úgy éreztem, hogy minden jól megy nekem. Soha nem felejtem el.
Édesapád, aki benzinkutas Tenerifén, mérhetetlenül élvezi a sikereidet.
Igen, nagyon büszkének érzi magát. Szereti a labdarúgást. Képzeld el ezt. Ő volt az egyike azoknak, akik minden áldott nap dolgoztak, és most megvan a lehetősége, hogy lássa a fiát játszani a világ legjobb játékosai között. A családomnak ez óriási dolog, az életünk is sokat változott. Mindenki rólam beszél nekik, és nagyon-nagyon boldogok.
Minden tartály megtöltése után dedikálnia kell egy fotót.
Adtak neki már néhány képet. Sokan jönnek, hogy beszéljenek az apámmal, és ezt ő szereti. Ezen kívül néhány dolgomat ki is tette a falra. Nagyon jól kezeli, és én is szeretettel gondolok az ottani emberekre.
Olvasói kérdések
Mi a kedvenc filmed?
Tetszett a Törvénytisztelő polgárok. Filmfüggő vagyok, szeretem a vígjátékokat.
Mit esznek a Kanári-szigeteken, hogy annyi jó játékos jön onnan? Mojo Picon (fűszeres mártás), plátano (banán), gofio (lisztből készült, pörkölt szemek)...
Igen, az összes ilyet (mosolyog). Az ételek nagyon jók, de nem hiszem, hogy ez a kulcs. Ott teljesen más sílus van, és a játékosok eltérő tulajdonságokkal jönnek az itteniekéhez képest.
|