Hírek : Ignacio Quereda: Megkezdjük learatni a sok éves munka gyümölcsét |
Ignacio Quereda: Megkezdjük learatni a sok éves munka gyümölcsét
repens 2010.12.29. 17:20
Pár óra és vége a 2010-es évnek, Ignacio Quereda, a női labdarúgó válogatott edzője osztotta meg és foglalta össze gondolatait arról az évről, amely a legfontosabb volt a spanyol futball történetében. A Szövetségi Rádiónak adott interjút.
Quereda elismerte, hogy megkezdik learatni a sok éve tartó munka gyümölcsét.
- Meggyőződésem, hogy apránként elérjük azt a szintet, amiért a női válogatottunk megdolgozott, és amit megérdemlünk az erőfeszítéseink alapján, beleértve természetesen az alacsonyabb kategóriákat is.
Négy győzelem volt az első lépés a válogatott számára a 2009-es Világbajnokság selejtező körében. Ez a négy nyitott utat a jogos reményeknek. Semmi sem változott amikor kikaptak (1-0) Angliától. Ez volt az az eredmény, amin felül kellett kerekednünk. Egy héttel később, a csapat gólokkal válaszolt (5-1) Törökország ellen.
- Mindennel nagyon elégedett voltam, ami az utunkat illeti. A lányok teljes mértékben eleget tettek az elvárásoknak, amelyet irántuk támasztottunk.
Júniusban, Spanyolország számára eljött az idő, hogy revansot vegyen Anglia ellen.
- A legnehezebb nap volt számomra. Nagy reményeket fűztünk a mérkőzés kimeneteléhez. A Szövetség felbolydult, a Sport Tanács támogatta a játékosainkat... Megvolt a kívánt hangulat egy fontos találkozóhoz. Ahhoz, amit akartunk. Ha kiütjük őket, akkor kvalifikáljuk magunkat a Világbajnokságra, és eldöntöttük volna az Olimpiára való kijutásunkat is. Meg voltunk győződve arról, hogy így lesz.
A tervek nem az előzetes elvárások szerint alakultak. A szerencse nem állt Spanyolország mellé, amikor a mérkőzés 80. percében (2-0) az eredményt nézve reménykeltő helyzetben voltak, ám Anglia váratlanul kiegyenlített (2-2).
- A mérkőzést követően beszélgettünk, hogy fokozzuk a hangulatot a játékosokban. Mindenki elismerte, hogy hiányzott a tapasztalat ebben a helyzetben, ami a mérkőzés utolsó szakaszán átlendíthetett volna bennünket, hogy biztosítani tudjuk a továbbjutásunkat. Nem sikerült.
- Nagyon közel voltunk a célunkhoz, amit olyan nagy buzgalommal űzünk. Én csak a köszönet szavait mondhatom a játékosaim hozzáállásáért, a viselkedésükért, az eltökéltségükért, amit a csapat felé és a helyzet kezelésekor mutattak.
- Természetesen köszönetet kell, hogy mondjak a klubboknak, azért a munkáért, amit nap mint nap végeznek, hogy a játékosok színvonala jobb és jobb legyen, és a Tartományi Szövetségeknek a szorgalmukért és a fogénykonyságukért, amit a női futballra fordítottak, és azért is, amit a különböző válogatottakért tesznek, azért, hogy a labdarúgók még inkább élvezzék a játékot.
2010-ben a női labdarúgás üdvözölte a Copa de la Reina új formáját. Az eredmények lenyűgözőek voltak.
- A szurkolók teljes mértékben mellettünk álltak; ahogy a hatóságok, az állami és a magánszervezetek is kitartottak mellettünk. Sikeres volt, és remélem, hogy még nagyobb sikere lesz az új szériának. Hiszek ebben a verzióban, bár természetesen még módosításokra vagy szükség, egyes részei még fejleszthetőek, mert ez egy teljesen új projekt. Az RFEF teljes mértékben fogékony erre, és az új ötleteinkre, amiket sorolhatnánk, de az egyértelmű, hogy a közös koncepciónk az, hogy a jelenlegi legjobb négy a Copa de la Reina döntőjét vívja. Azt szeretnénk, hogy ez a Torna a nevéhez méltó legmagasabb szintű legyen.
- A Szuperliga új formája egy projekt, aminek szüksége van a folytonosságra, és egy kicsivel több idő kell arra, hogy elemezni tudjuk a részleteket. Ezek javításához egy közös bizottság kell, ami a Szuperliga klubjaiból és a Női Labdarúgó Bizottságból állna. Úgy gondolom, hogy ez az a vonal, amelyet követnünk kell, hogy a női labdarúgás végleg megerősödjön Spanyolországban.
- Meg kell hogy ragadjuk a szociális érzékenységet, ami jelenleg a spanyol női labdarúgásban él. Biztos, hogy több médiatámogatásra van szükségünk, egyre nagyobb részt kapunk ezen a területen, és rendkívül fontos, hogy a mi munkánk kapcsán is a klubok megjelenése aktívabb legyen. Azt hiszem, hogy ez lenne a végső lépés azon az úton hogy a női labdarúgás kiteljesedjen.
Ignacio Quereda emlékeztetett arra, hogy a 2010-es év egy nagyszerű év volt a válogatottak számára, az U-17-esek Európa-bajnokságot nyertek, és egy bronzéremmel tértek haza a Világbajnokságról, és megannyi örömöt szolgáltattak a többieknek.
- Az RFEF nagy erőfeszítéseket tett ezért, fontos szerepük volt ebben, és hálásak lehetünk nekik. Sőt, senki sem kételkedhet abban, hogy legtöbbel próbálunk válaszolni nekik, ami csak tőlünk telik. Hiszünk a női labdarúgás fejlődésében, hiszünk a befektetett munkában és a játékosok képességeiben, valamint áldozatkészségében. Van jövőnk, mert a jövőt mi építjük.
|