- Mint minden évben, januártól kezdve kiválasztottunk 33 játékost, 3 játékformát, és a meccsek során elkezdtük kidolgozni a Spanyol Szövetségben uralkodó három fő szempontot: a védekezést, a támadásokat és a rövidpasszos játékot. Nagyon boldogok és elszántak voltunk: egy olyan csapatunk volt, akik az első selejtezőkört 19 góllal és három nyert mérkőzéssel abszolválta. Elkötelezettek, jók a védekezésben és nagy lehetőségek rejlenek bennük a gólgyártás terén.

- Márciusban elutaztunk Észak-Írországba, hogy lejátszuk az Európa-bajnokság elit-selejtezőkörének mérkőzéseit. Az első mérkőzésünket a házigazdák ellen vívtuk egész jó eredménnyel (0-4), a szabad területek nagyok, a befejezéseink jól időzítettek voltak, a csapat pedig rendkívül fegyelmezetten viselkedett. A második mérkőzésünket Belgium ellen játszottuk: a belgák a középpályán passzolgattak, és  sikerült egy gólt találniuk. Valójában ez volt az ami ezekkel a fiatal srácokkal történhetett, egyik nap kimagaslóan játszanak, a következő nap pedig elveszítenek egy mérkőzést, már hosszú évek óta ez jellemzett bennünket. Rossz sorsunk volt, és bonyolult sorsolásunk, olyan módon, hogy szükségünk volt egy kis löketre ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat. És megadatott. A harmadik és egyben utolsó mérkőzésünkön sikerült legyőznünk 2-0-ra Lengyelországot. Sikerült kvalifikálnunk magunkat.

- Május második felében Liechtensteinbe utaztunk. Ami az Európa-bajnokságra való felkészülést illeti, volt néhány felkészülési mérkőzésünk a Futball Városban (Las Rozas). Volt néhány napunk, amelyet a csapat összetartásra szántunk, ám nem túl sok, mert a srácok még tanulnak, és az első az iskola. A Szövetségben próbálunk ebben segíteni nekik: napi két órát tanulniuk kell, amelyben segítségükre vagyunk. Másrészt Fernando Hierro és én is kidolgoztunk egy receptet arra, hogy a kölykök tanulhassanak egy professzorral az összetartások alatt. Nem tudhatjuk, hogy a jövőben profikká válnak-e, ezért szükség van arra, hogy segítsük a tanulmányaikat is. Arra kell törekednünk, hogy elsősorban embereket formáljunk belőlük, csak ezután játékosokat. Ezeket az értékeket kell a La Rojában továbbvinniük, olyan apró dolgokat próbálunk megtanítani nekik, mint: tiszteld a játékvezetőket, az ellenfeleidet, az orvosokat... Az eredmények fontosak, de nem a legfontosabbak.

- Tehát Liechtenstein volt az úticélunk, ahol csodálatos vendéglátásban voltunk részünk. Az első mérkőzésünkön nagyon jó játékkal győzedelmeskedtünk Franciaország felett. Úgy hiszem az első mérkőzés alapvető fontosságú. Iñaki Sáez mindig azt mondta, hogy ha győzől az első mérkőzésen, akkor lehetséges, hogy a fináléba is bekerülsz. Különböző változtatásokat kellett eszközölni a csapatban, sérült volt pár játékosunk és egy olyan csapattal kellett elutaznunk, amelyhez nem fűződött semmiféle kétség. Ugyanakkor a válasz a mérkőzéseken pompás volt, és megnyertük az első három mérkőzésünket.

- Az elődöntő napja, amelyen 3-1-re győzedelmeskedtünk Törökország felett a 2010-es év egyik legboldogabb napja volt, több, mint amit mi, a Szövetség, vagy a játékosok előre elképzeltünk. Valami, amit soha többé nem felejtünk el. És eljött az ideje, hogy a döntőben megvívjuk a végső csatát Angliával szemben. Amikor öt perc volt már csak hátra a mérkőzésből, eldőlt számomra, hogy nem fogunk nyerni. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyet tökéletesen kontroll alatt tartottunk, az angolok nagyon erősek voltak, de nem tudtak áttörni rajtunk. Egy sarokrúgás során nem voltunk elég óvatosak és kiegyenlítettek. Ez csapásként érte a fiúkat. Teljesen összertörve mentek az öltözőbe a félidőben. A második félidő első részében megkaptuk a második gólunkat is, majd teljesen visszazártak, két sárgalapot kaptak, és egy büntetőt nem fújt be nekünk a bíró. Mindazonáltal a végén gratuláltam a bírónak, mert úgy hiszem, hogy mindezt nem azért tette, mert nem akarta, hanem mert nem látta. A játékosaink az utolsó pillanatokig kűzdöttek. Nem nyomta ránk a bélyegét, mert ez egy mérkőzés volt csak, amit a hét nap alatt lejátszottunk. Elveszítettük a döntőt, amit nem veszíthettünk volna el. Még Anglia is elismerte, hogy jobbak voltunk. A szállodában is gratuláltak nekünk, miután korábban soha nem volt olyan csapat, mint a miénk. És ezután jött a hír, hogy megnyertük a Fair Play-díjat is, amely büszkeséggel töltött el bennünket.

- Ahogy Anglia, az UEFA is azt állította, hogy megérdemeltük volna az aranyérmet. A játékosok nagyszerű élménnyel lettek gazdagabbak, mind emberként, mind futballistaként, és amikor Jonás Ramalho és én a Fair Play-díj átvételére mentünk, minden ország minket ünnepelt, ez még tovább növelte a büszkeségemet. Az igazság az, hogy nagyon elégedett voltam a viselkedésükkel a mérkőzés előtt és után is, és sajnáljuk, hogy nem tudtuk felajánlani a címet az Elnöknek, sem pedig az első csapat játékosainak.

- Nem szabad elfelejtenünk egy fontos részletét a döntőnek: mégpedig azt, hogy jelen voltak, a lelátókról figyelték a mérkőzést a felnőtt válogatott játékosai. Ismét megmutatták, amit már korábban is tudtam: a gesztus, amit Vicente del Bosque és játékosai tettek, átölelték a játékosainkat, amikor elveszítettük a döntőt, ez valami olyan volt, amit soha nem szabad elfelejtenünk. Természetes volt, ahogy kiadták ezt magukból. Úgy hiszem, hogy a labdarúgás jutalmazza a jó embereket, és ez a momentum Dél-Afrikában jött el, amikor eljött az idő, hogy világbajnokok legyenek.

- A szeptemberi összetartás során két barátságos mérkőzésünk volt az Egyesült Államok ellen: a mérkőzéseken nagyon jól játszottunk, ám változtattunk... Ez volt a felkészülés a Benidormban megrendezésre kerülő Európa-bajnoki kvalifikációs minitornára. Szembe kellett néznünk Moldovával, Finnországgal és Oroszországgal; a mérkőzések változatosak voltak, gondot okoztunk a góljainkkal, magasabb szinten és nagyon jól játszottunk... Ha a versenytársaink is olyan jók lettek volna, akkor is minden mérkőzésünket gólokkal nyertük volna. 53 európai országból mi végeztünk a legjobb gólaránnyal a csoportban.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.