Hírek : Spanyolország riválisai az U-21-es Európa bajnokságon - 4. rész: edzői nyilatkozatok |
Spanyolország riválisai az U-21-es Európa bajnokságon - 4. rész: edzői nyilatkozatok
repens 2010.11.15. 10:21
A csoportellenfelek bemutatása után zárásként nézzük meg, mit mondott a B-csoport négy szövetségi kapitánya a 2011-es dániai U-21-es Európa-bajnokság sorsolása után!
Stuart Pearce, Anglia:
Nagyon kemény csoportban vagyunk, semmi kétség. A csehek voltak az első számú kiemeltek, Spanyolország minden korcsoportban nagyon erős, mellette mi magunk és Ukrajna, ez így egy nagyon kemény csoport, de egyben érdekes csoport is. Pillanatnyilag talán a csehek az egész torna favoritjai, abból kiindulva, milyen kényelmesen kvalifikálták magukat, még a rájátszásban is. Ez egy fantasztikus torna, bizony már alig várjuk, és örülünk, hogy itt vagyunk.
Van hét hónapunk a felkészülésre, és most még jobban kell összpontosítanom. A fiatal játékosoknál soha nem lehet tudni, hogyan fejlődnek de amikor eljön az idő, nehezen legyőzhető csapat leszünk. A csapat szépen érik. Van néhány nagy nemzet, mint Franciaország és Olaszország, akik most nem lehetnek itt, ami mutatja, milyen nehéz elnyerni ezt a trófeát.
Luis Milla, Spanyolország:
Nem könnyű a sorsolás. Azt hiszem, erős ez a csoport, nagy csapatokkal, akik nagyon imponáló teljesítménnyel jutottak túl a selejtezősorozaton - a cseheknek rendkívüli eredményeik voltak. Azonos csoportban voltunk a hollandokkal, és tudjuk, hogy egy topcsapat, így az a tény, hogy Ukrajna megverte őket a rájátszásban, mindent elárul, amit az ukránokról tudni kell. Alapvetően mind a hét csapat nehéz ellenfél lenne, így tökéletes tisztelettel és alázattal tekintünk a tornára.
Van egy bizonyos stílusunk, egy játékmód, ha úgy tetszik, egy futballkultúra, és nem fogunk eltérni ettől. A megszokott módon fogunk játszani, és nagyon keményen dolgozunk, hogy ezt elérjük. Azt hiszem, mindig van egyfajta nyomás rajtunk. Más utánpótlás csapataink már sok sikert értek el, és megbecsülést vívtak ki, de arra kell figyelnünk, amit mi teszünk, és megpróbálni elérni a lehető legjobb eredményt.
Jakub Dovalil, Csehország:
Ez a csoport természetesen nagyon trükkös, de sosem lehet tudni. Azt hiszem, erős a csapatunk. Tényleg hiszek abban, hogy továbbjutatunk a következő szakaszba.
Nehéz jósolni, de a csoportellenfeleink erősek. Nyilvánvaló, hogy Spanyolország és Anglia a legjobb csapat Európában, de azt hiszem, nagyon nehéz lesz legyőzni Ukrajnát is, és nagyon jól fel kell készülnünk az ellenfeleinkből. Azt hiszem, eljuthatunk az olimpiára.
Pavlo Jakovenko, Ukrajna:
Kemény csoportban vagyunk, de gyenge csapat soha nem jut be a döntő tornára, és nem tartom a csoportunkat nehezebbnek a másiknál. Minél erősebbek a riválisok, annál érdekesebb a játék. Mindhárom csapatnak más a stílusa, de mind nagyon erős.
Csehország inkább az erőfutballt részesíti előnyben, a spanyolok technikailag nagyon tehetségesek, míg Anglia a kettő elegye, mi pedig egyik játékmódot sem részesítjük előnyben, attól függ, kivel játszunk. Meg akarjuk nyerni minden egyes csoportmérkőzésünket, ahogy az egész tornát is. Nincs minimális célkitűzésünk, a maximumra fogunk törekedni.
|