Hírek : Lakóhelyén ünnepelték Del Bosquét |
Lakóhelyén ünnepelték Del Bosquét
repens 2010.11.01. 13:16
A spanyol futballválogatott edzőjét, a salamancai Vicente del Bosquét ünnepelték múlt hétvégén szülőföldjén, és ebből az alkalomból szeretettel fogadta Cabrerizosban (Salamanca mellett) az önkormányzat. Del Bosque évek óta itt él, már amikor munkája megengedi, hogy hazatérjen.
Del Bosquet a Községházán fogadták, ahol jelen voltak a települési tanács tagjai és a polgármester asszony, ezzel is jelezve az esemény súlyát. Az edző elmondta, hogy nagyon büszke, hogy a település polgára lehet, és Cabrerizos községben, a Tormes folyó mentén, Salamancától 10 kilométerre nagyon kényelmesen, jól érzi magát.
Gyakran ellátogat a folyóparti házba, habár soha nem sikerül annyiszor, ahányszor szeretné, és mindig, mikor ide látogat, családja is elkíséri. Hozzátette, hogy gyermekei is nagyon élvezik az ittlétet.
Ezután Del Bosque egy emléktábla avatásán vett részt, amely a település sportcentrumának névtáblája volt, és amelyen az edző neve szerepelt.
Később a község lakosait fogadta, akik több mint 4000-en voltak jelen, köztük sok fiatallal. A kolumbiai énekesnő, Shakira számával, a VB hivatalos zenéjével, a Waka Wakával fogadták az edzőt.
Péntek este Del Bosque Salamanca Éves Sportgáláján vett részt, ahol kitüntették a "Salina de Oro" díjjal, amelyet az év legjobb salamancai sportembere kap, továbbá átadták számára a "Salina de Honor" díjat is az eddigi pályafutásáért, amelyet megkoronázott Dél-Afrikában. Végezetül a nemzeti válogatott edzője megkapta Salamanca díszpolgári címét is, valamint a tartomány Aranyérmét.
|