Hírek : Ma este veszi át díját a La Selección Asztúriában |
Ma este veszi át díját a La Selección Asztúriában
repens 2010.10.22. 16:13
Ma este következik az Asztúria Hercege Díj díjátadó ünnepsége, a La Selecciónnal az egyik főszerepben. Mata és Reina is nyilatkozott, a játékosok közül tízen vesznek részt az eseményen.
Mata: Különleges élmény részese lehetek
A spanyol válogatott, valamint a Valencia CF csatára is az Asztúria Hercege Díj sport kategóriájának győztese.
Juan Mata Burgosban született, de az asztúriai fővárosban nevelkedett. Elmondása szerint az Asztúria Hercege Díj - amelyet a mai nap folyamán vesz át a csapat - óriási büszkeség számára, hiszen gyermekkorától kezdve tudja, hogy mit jelent egy ilyen kitüntetés.
- Emlékszem még arra, hogy mennyit dolgoztak, hogy minden rendben legyen a Dijkiosztón, mert közel volt az iskolánkhoz, és emlékszem a gálára is, amit a televízióban mutattak. Számomra az, hogy Oviedóban nőttem fel és megéltem azt a hangulatot, ami a rendezvény időpontjában a városban volt, egy nagyon különleges élmény, főként, hogy most mint díjazott élhetem át. - mondta Mata.
A világbajnok, aki segédkezik Oviedoban a díjátadáson elmondta, hogy "örömre ad okot egy ilyen díjban részesülni, hiszen ez is azt mutatja, hogy új fejezetet írtunk a spanyol futbal történetében".
- Amellett, hogy ott lehettem aközött a 23 kiváltságos srác között, akiknek csodálatos élményben volt részük a dél-afrikai Világbajnokságon, nagyon fontos egy ilyen díj is (mint minden más sportolónak is), hisz ezt valóban csak a legjobbak kapják meg. Hatalmas öröm és büszkeség ez számomra. - tette hozzá.
A Valencia játékosa elmondta még, hogy egy ilyen fontos nemzetközileg is elismert díj Asztúriában sokkal többet jelent:
- Ez egy hagyomány, amelyet évről évre megtartanak, és amely a legnagyobb és legkülönlegesebb embereket hozza össze. Emlékeimben él, amikor láttam mekkorra jelentősége is van a díjnak és milyen munkával jár minden évben ennek előkészítése.
Pepe Reina már Oviedóban van, Ángel Maria Villar RFEF-elnök társaságában részt vett az Asztúria Hercegei hivatalos fogadásán.
- Kivételesen szerencsés vagyok. Ez egy nagyon különleges díj mindenkinek, de ebben az esetben nagyon büszkék vagyunk erre az elismerésre azért is, mert olyan értékek képviseletéért kapjuk, mint a küzdőszellem, alázat, csapatmunka. Köszönöm a klubomnak, hogy elengedtek, nagyon izgatott vagyok.
Sergio Ramost nem nevezték a Racing elleni mérkőzésre, mivel még nem épült fel teljesen a skótok elleni meccsen összeszedett sérüléséből. Ez azt jelenti, hogy Iker Casillas társaságában ő is ott lesz Oviedóban. A La Selección így összességében tíz emberrel képviselteti magát a díjátadó gálán: Iker Casillas, Sergio Ramos, Fernando Llorente, Javi Martínez, Juan Mata, Jesús Navas, Pepe Reina, Xavi, Carlos Marchena, Joan Capdevila.
Fernando Torres, Cesc Fàbregas és David Silva jelezte, nem tud részt venni a gálán, ám valamennyien köszönetüket fejezték ki az elismerésért Fülöp asztúriai hercegnek és a döntnököknek.
|