- Hogyan jellemeznéd a lelkiállapotod ebben a pillanatban?
- Nagyon boldog vagyok. Ez egy másfajta érzés, a legnagyobb boldogság, amit valaha is éreztem. Vannak dolgok, amik jobb emberré tesznek, egy teljesebb emberré, sokkal többet tudsz meg önmagadról, és ez tesz boldogabbá. Vagy legalábbis egy kényelmesebb boldogságot érzel, és azt, hogy mindezt megérte. Tele a szívem, csordulásig, nagyon jól érzem magam.
- Ez a Világbajnokság miatt van így, vagy már hónapok óta így érzel?
- Az egész eddigi életem miatt van így.
- Képzelted volna, , hogy a végén te döntesz a Világbajnokság fináléjában?
- Nem, csak arról álmodtam, amikor a futball csak időtöltés volt, hogy egyszer valódi játékos leszek. Semmi több. A mottóm: "Focista akarok lenni." Aztán megérkeztem a Barcelonába, és az ajtók lassan kezdtek megnyílni... Soha nem álmodtam volna, hogy gólt szerzek a Világbajnokság döntőjében, de egyedül maradtam, Cesc átadta a labdát , Newton meg elintézte a többit...
- Hogyan?
- Úgy értem, hogy a játékunk vezetett a gólhoz. Amikor levettem a labdát, tudtam, hogy gól lesz. Csak meg kellett várnom, hogy lepattanjon és megrúgjam. És miért is pattant le? A gravitáció miatt. Ez segített nekem, hogy gólt szerezzek. Amit elértem, az elképzelhetetlen a fuentealbillai pályán játszó gyerek szempontjából, aki voltam. Ez nem álom, de a legjobb dolog az az érzés, hogy van még egy csomó végrehajtandó dolgom, ami nagyon boldoggá tesz.
- Még további álmaid vannak?
- Igen. Kezdődik a szezon, a nulláról indulunk, és meg kell ismételni a célokat, valamint újakat is kitűzni. A múlt nem jelent semmit. A pályára kifutva arra gondoltam, hogy világbajnoki címem most semmit nem jelent. Pontosan tudom, hogy ha nem veszem komolyan a dolgot, mehetek haza és hülyének néznek. Van még egy csomó tennivalóm az életben. El kell kezdenem a családalapításon, a gyermekvállaláson gondolkodni... úgy, hogy ne veszítsem el a fejem. Mindjárt itt az ideje ennek!
- Tettél valamilyen ígéretet a Világbajnokság alatt?
- Az ígéretkeben az a legrosszabb, hogy később meg kell tartani őket. Igen, kigondoltam egy pár dolgot, és most...
- Szóval, több ígéretet is tettél?
- Igen többet is. Egy nagyon személyeset ... A másik pedig, hogy teljesítem a Camino de Santiago-t. Nem tudtam, hogy 3000 km hosszú! Csak néztem a térképre, és azt gondoltam, "ez egy könnyű séta lesz." Később, mikor már elköteleztem magam, rájöttem, hogy nagyon hosszú. Nos, most nincs sok szabad időm, de meg fogom tenni. Ebben az évben nem lehetett. Már elterveztem, hogy strandolni megyek, és meg kell szervezni a dolgokat. Nem tudtam, hogy 3000 kilométer hosszú. Döbbenetes volt, látványos meglepetés. Nem fogom elmondani, mi a másik ígéretem, de mindkettőt megtartom. Minden alkalommal, amikor nézem a meccset, emlékszem, hogy van két teendőm.
- Többször is megnézted a Hollandia elleni mérkőzést?
- Igen, de nem azért, mert ez volt a döntő. Általában többször megnézem a meccseimet. Mikor kora reggel hazaérlezek a páyláról, vagy egy útról, mindig megnézem a meccset, amin játszottam. Segít nekem, hogy jobbá váljak. Ezen kvül viszont a döntőt már oly sokszor ismételték, hogy a gólomat ezerszer láttam, akár akartam, akár nem. De a pályán az az érzés megismételhetetlen, teljesen más. Az, hogy a végső gól az enyém volt, nagyon személyessé teszi. Az az ember a TV-ben hasonló, de én csak egyszer értem el azt a gólt. Nem tudom, hogyan magyarázzam... Más nézni, mint belőni.
- Visszatartottad a lélegzeted?
- Nem, csak arra gondoltam, hogy akarom megrúgni a labdát, és hova akarom lőni. Abban a pillanatban, hogy levettem, tudtam, hogy gól lesz. Tudtam, hogy a védő nem ér oda időben, hogy a kapus nem kap oda időben... Csak meg kellett várni, hogy leessen, ahogy a Newton-törvény megszabja. Tudtam, hogy leesik, hogy megrúgom hogy gól lesz... Ekkor az alma volt a labda, és Newton feje a lábam.
- Tehát abban a pillanatban, ahogy hozzáértél a labdához, tudtad, hogy Világbajnok leszel?
- Nem, csak arra gondoltam, hogy gól lesz. Az ember csak később gondol arra, hogy ez a VB-t is jelenti.
- Miért viseltél olyan pólót, amivel Jarque előtt tisztelegtél?
- Mert a barátom volt, vele nőttem fel, és meghalt. Sok mindent megosztottam Jarquével. Együtt nőttünk fel, jó kapcsolatban voltunk, sokat beszélgettünk, és sokféle dologról, és... Sant Boiban élt, és ő vitt engem a Camp Nou-hoz, mielőtt megkaptam a jogosítványom. A legjobb módja az emberek egyesítésének a sport. Nos, arra is lehet használni, hogy elpusztítson. Sajnos, sokszor a sport olyan dolgokkal jár, amelyeknek semmi köze a sport szelleméhez...
- Van Bommelre utalsz?
- Nem, a körülményekre utalok. Néha a Barcelona vagy Madrid vagy Athletic megosztja az embereket. Ez ostobaság. Danit nagyon szerettem, a barátom volt. Felvettem azt az inget, mert szerettem volna, hogy része legyen a kupa megszerzésének. És a végén a gól részesévé vált, nem vártam ezt. Sosem terveztem, hogy gólt szerzek. Soha nem gondoltam, hogy ez a póló ezt hozza számomra. Csodálatos. Levettem a válogatott mezét, és az üzenetet tökéletesen lehetett olvasni!
- Te is azok közé tartozol akik nem érzik magukat győztesnek, amíg a játékvezető le nem fújja a meccset?
- Nem. Amikor a második félidő elkezdődött, biztos voltam benne, hogy mi fogjuk megnyerni a meccset. Azután, hogy visszatértünk a pályára a félidő után, biztosan tudtam, hogy mi nyerünk. Akkor sem voltak kétségeim, amikor Robben szembekerült Casillassal. Láttam, hogy Iker kinyújtja a lábát a labda felé, és tudtam, hogy nem lesz gól. És amikor a hosszabbítás kezdődött, meg voltam győződve arról, hogy mi fogunk nyerni. Csak arra nem számítottam, hogy pont én lövöm a gólt.
- Miért kedvelnek annyira az emberek?
- Nem tudom. De igaz, hogy az az érzésem, hogy az emberek nagyon szeretnek engem... Úgy érzem, szeretnek és megbecsülnek, és ez az egyik legjobb érzés, amit egy ember érezhet.
- Pep Guardiola szerint az emberek nemcsak azért szeretnek benneteket, mert nyertek, hanem azért is, mert jó emberek vagytok.
- Nem érzem úgy, hogy sokat számítana Pedro vagy Busquets esetében, hogy ők milyenek. Sem Xavi, Iker, Capdevila, Reina... Nem tudom.... Olyan emberek vagyunk, akik szeretünk visszatérni a kisvárosba, ahol felnőttünk, lógni a régi barátokkal... Könnyű ilyennek lenni. Olyan vagyok, amilyenné a szüleim neveltek. Vagyok, aki vagyok, hála a szüleimnek. Lehetetlen elveszíteni azokat az értékeket. Amikor 12 éves voltam, apám három hónapon át megtakarította a pénzt, hogy vegyen nekem egy Predator csizmát. Most van pénzem, de minden egyes alkalommal, amikor nézem a csizmákat, emlékszem rá, honnan jöttem.
- Képeket készítettél La Bombonerán. Jól érezted magad az úton?
- Boldog vagyok, hogy itt lehetek Argentínában. Jönni akartam. Nem hiszem, hogy játszani fogok még itt Spanyolországgal, ezért megpróbáljuk kiélvezni. Egy nagy meccs lesz. Az argentinok versenyképesek, mindent kiadnak magukból, küzdenek... És ez egy barátságos meccs! Nagyszerű lesz... Az itteni emberek szenvedélyesen szeretik a labdarúgást. Nagyon vágyom rá, hogy megtapasztaljam.
- Messivel kell szembenézned.
- Nem tud velünk játszani? Már van útlevele, nem? Nos, nem hiszem, hogy akar. Nagyon argentín. A körülmények, amik azzá teszik. Leo nagy, boldog srác, aki úgy nőtt fel, mint bárki más az ő korában. De ami utánozhatatlan, az az, amit a pályán csinál, tudod, megvalósít lehetetlen dolgokat. Ez olyan nehéz! Ez az, amiért ő a legjobb. Ő jelenti a különbséget, amikor akarja.
- Nem Xavi a legjobb?
- Nem. Xavi egy állat!
- Utolsó kérdés. Mit szeretsz enni?
- Én? Csirke burgonyával.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.