Edzői nyilatkozatok a spanyol - angol elődöntő után
repens 2010.07.28. 12:17
Spanyolország 3-1-re legyőzte Angliát az U-19-es EB elődöntőjében, így pénteken 19 órakor Caënben Franciaországgal csaphat össze a döntőben. Milla elégedett volt a csapattal.
Luis Milla, Spanyolország:
Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, és így is lett. Már a meccs előtt láttuk, hogy Anglia nagyon erős, fizikumra építő csapat. Amikor a labda náluk volt, képesek voltak veszélyes megmozdulásokra. Végül ragaszkodtunk a saját stílusunkhoz, és képesek voltunk kontrollálni a meccset és saját játékunkat játszani. Törökországban a selejtezők során szenvedtünk egy kicsit, minden mérkőzésen végig küzdenünk kellett. Mindig elégedettséggel tölt el a csapat küzdeni tudása és bizonyos értelemben ma is erre volt szükség.
Anglia gólja rosszul jött nekünk, de a játékosok megmutatták, hogy mire képesek a második félidőben, és átvették a játék irányítását. A szünet után Anglia végrahajtott néhány változtatást, és ezzel problémát okozott nekünk, teret kaptak a védekező középpályásaink mögött, de mi is változtattunk, így sikerült ezt ellensúlyozni. Ami a döntőt illeti, nagyon nehéz lesz. Ha az ember eljut erre a szintre, tudja, ellenfele is megérdemelten jutott idáig, de ugyanúgy fogunk készülni, mint mindig.
Noel Blake, Anglia:
Az ember mindig csalódott, ha elveszít egy labdarúgó mérkőzést, és ez jelenleg sincs másképp. Semmi gondom az eredménnyel, a spanyolok esetleg szerezhettek volna még egy vagy két gólt, de mi is adtunk nekik egy jó lövést. Számos veszélyes szituációt alakítottunk ki, és természetesen döntőbe akartunk jutni, de nem lehetett. Ez igazán vicces, mert nagyon jól kezdtünk. A kapusuknak az első percben jól kellett mentenie. Ekkor egész jól megalapoztuk a meccset.
Ha megnézzük a gólokat, láthatjuk, hogy eladtuk a labdát, és az ellenfél kihasználta, ha ezt tettük. De jó dolgokkal próbálkoztunk, és jobbára a játékosok ezt tették. Mióta Angliának dolgozom, ez a legjobb ifjúsági csapat, amit láttam nagyszerű alapokkal. Számos olyan egyéniség van, akik igazán jók voltak, és ha kapnánk négy vagy öt játékost a további fejlődésük után - nos, ez a terv. Láthatóan elég nagy ígéretek, ami garantálja, hogy bennmaradnak a rendszerben.Európa első négy csapata között végezni számunkra egy kisebb siker.
|