Luis Milla és Massimo Piscedda nyilatkozata
dieciseis 2010.07.25. 10:56
A két edző mérkőzés utáni nyilatkozata.
Tegnap lezajlott a csoportkörök harmadik, egyben utolsó fordulója, Spanyolország a Massimo Piscedda irányítása alatt álló Olaszorsággal játszott.
Spanyolország-Olaszország: 3-0
Luis Milla (Spanyolország): Néhány változtatást hajtottunk végre, ami a kezdő felállást illeti, különböző okokból. De a srácok megfelelő módon végezték a munkájukat. Fontos volt, hogy lendületet fogtunk és tartottuk azt. Pozitívak voltunk, miután kimentünk a pályára, és igazán jó helyzetünk volt a csoporton belül. Nem tudtam, hogy Ezequiel Calvente hogy lőhette be a büntetőt, hogy őszinte legyek. Teljes felé a bizalom, nagy formában csatlakozott hozzánk. Sok támogatást kaptunk a szurkolóktól. Keményen kell dolgoznunk, és továbbra is ezen az úton kell maradnunk.
Massimo Piscedda (Olaszország): Gratulálok Spanyolországnak, ismét igazolta futball-filozófiáját. Elkövettünk két rossz hibát az első félidőben, de egy ilyen nagy csapat ellen nem lehet. Nekünk is voltak kiváló lehetőségeink, de nem tudtuk gólokra váltani őket. Spanyolország megérdemelte a győzelmet. Ha teljes egészében nézzük a dolgokat, sajnálhatjuk, hogy kikaptunk az első meccsen Portugáliától. Pozitívum, hogy van egy kiváló fiatal generáció, aminek az önbizalma csak növekedni fog."
|