VB 2010 : Spanyol sajtótájékoztató a döntő előestéjén |
Spanyol sajtótájékoztató a döntő előestéjén
repens 2010.07.11. 00:15
Spanyolországot a csapatkapitány, Iker Casillas, a gólkirályi címre pályázó David Villa, és nem utolsó sorban a torna legjobb játékosai között helyet foglaló, az újságírók körében kitüntetett figyelemnek örvendő Xavi képviselte. Később Vicente del Bosque-t faggathatták a riporterek.
Hogyan vélekedik Hollandiáról?
Xavi: Nagyon sok jó játékosuk van, óriási harc lesz a középpályán, aki a középpályán dominálni tud, annak lesz esélye a győzelemre. Nehéz lesz a hollandokkal, mert ők is szeretik tartani a labdát.
Gondolja, hogy Spanyolország a favorit a döntőben?
Casillas: Mikor az ember egy ilyen tornán játszik, akkor mindig az lebeg előtte hogy a döntőbe jusson. Túljutottunk minden problémánkon, mert azért voltak buktatók. És itt vagyunk a döntőben. A trófea felemelésével kapcsolatban mindenki erről álmodik. És nagyszerű érzés, hogy én lehetek, aki mint csapatkapitány ezt először megtehetné.
Mire számitanak Hollandiától:: A kontrákra apellálnak vagy próbálják tartani majd a labdát?
Villa: A németek próbálták tartani a labdát. De mi rájuk erőszakoltuk a játékunkat, ezért kellett védekezniük. Remélem, hogy ahogy velük szemben ez sikerült, úgy a döntőben is sikerrel teljesítjük majd ezt a feladatot. Tudjuk, hogy a hollandok a labdát akarják majd birtokolni. De reméljük hogy mi „nyerünk” ebben. Jó esélyeink vannak.
Sokszor álmodtak ezzel a mérkőzéssel? Ha esetleg veszítenek, akkor is sikeres VB-t zárnak vagy sem?
Casillas: Mindig egy lépéssel tovább szeretnénk lépni. Most ez a lépés a trófea elhóditása. Tudjuk hogy már az nagy teljesitmény, hogy elsőként a történelem során döntőbe jutottunk. A szurkolók azt várják hogy megnyerjük a VB-t, ezért megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Csak ezzel lennénk maximálisan elégedettek.
Nagyszerű csapattársaid vannak. Számít, hogy ki játszik melletted, Torres vagy Pedro?
Villa: Azt hiszem a kérdésben benne van a válasz. Iniesta, Torres, Xavi, mind-mind nagyszerűek. Nagyszerű velük játszani. Mindeki ilyen játékosokat akar tudni a csapatában maga mellett. Mindenkivel jó játszani. Ezt eldönteni az edző feladata.
A labda másképp viselkedik ezen a magasan fekvő pályán. Van ennek bármilyen hatása a játékra?
Xavi: Semmi ilyen nincs. Érezzük hogy picit könnyebb, de hozzászoktunk már ezekhez a kondíciókhoz. Nagyszerűen érezzük magunkat, és ilyen problémánk nem lesz.
4 évvel ezelőtt az olaszok, miután megnyerték a trófeát levágták Camoranesi haját. Számíthatunk ilyesmire Önöktől?
Villa viccelődve: Tőlem biztos, hogy nem. Elsősorban arra koncentrálunk, hogy nyerjünk, a hajtéma talán majd később jöhet elő. Az utolsó sípszó után talán majd gondolunk az ünneplésre.
Vista espana! - ilyen címmel jelent meg a németek legyőzése után az AS nevű spanyol lap. Arra utal, hogy a katalánok húzzák a válogatott szekerét. Büszke erre?
Xavi: Nagyon büszkék vagyunk, hogy kiválóan teljesítünk mind a Barcelonában, mind a válogatottban. De nem ez számít. Egy csapat vagyunk, mindegy, hogy ki honnan származik, érkezett.
A csapat sokat birtokolja a labdát, de nem lő sok gólt. Mit gondol erről?
Xavi: Igen, eddig sok helyzetet dolgoztunk ki, de sokszor nem sikerült értékesítenünk őket. Ha egy csapat annyi helyzetet dolgoz ki, mint mi a torna során, akkor simán, több gólos előnnyel nyeri a mérkőzéseit, és menetel végig a tornán az ellenfelein. Büszkék vagyunk arra, ahogy játszunk és, hogy eddig eljutottunk. Reméljük hogy ez a rossz sorozat holnap megtörik.
Felkészültek arra, hogy csúnya játékkal nyernek? Mikor nyert utoljára fizikai játékkal a válogatott?
Xavi: Amióta én az eszemet tudom a válogatott mindig attraktív játékra épült. Mindig a sok passzos játékot preferáltuk. Holnap egy dolog lehet fontos: figyelni kell az apró részletekre. A hollandok is képesek ilyen játékra, így az apró dolgok dönthetnek.
Sneijdert és Önt is jelölték a VB legjobb játékosa címre. Mit jelent ez Önnek?
Xavi: Mindig azt mondtam hogy Messi a világ legjobbja. Jó dolog, hogy jelöltek ebbe az előkelő tízbe, de nem gondolok a személyes dijakra, sokkal inkább a csapatra. A csapat a legfontosabb, a csapaton keresztül kapja meg az egyén a dijakat. Spanyol-holland döntő lesz, nem Xavi lesz a főszereplő, nem rólam kell szólnia ennek, hanem a csapat egészéről.
Van Ön szerint a játékuknak valami köze a brazil futballhoz?
Casillas: Én azt gondolom hogy a spanyol futball nem áll közel a brazilhoz. Sem a formáció, sem a játékosok. A spanyol foci igazából 2-3 éve találta meg a saját stílusát, azóta figyel rá a világ. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt megtaláltuk, és tartani tudjuk. Reméljük ezzel a jövőben is sikeresek lehetünk, tornákat nyerhetünk.
Miért nincsenek itt a nagy válogatottak, mint Németország, Brazília vagy Argentína?
Xavi: Manapság nagyon egyformák a csapatok, a mai labdarúgás instabil, állandóan változik, hogy éppen melyik válogatott kerül oda és melyik nem. Nagyon kicsik a különbségek a csapatok között. Azt hiszem hogy ha megnyerjük a VB-t, akkor megérdemelten fogjuk elhódítani a trófeát.
A játékosoktól Vicente del Bosque örökölte meg a mikrofont. Őt faggathatták az újságírók és riporterek. A mester kissé szokatlanul, végigmosolyogta a sajtótájékoztatót, és kedélyesen nyilatkozott. Nem a feszültség, sokkal inkább a nyugalom, és magabiztosság áradt belőle.
Élete legfontosabb meccse előtt áll?
Nyilvánvaló, hogy olyan meccset játszunk, amit az ember nem játszik minden nap. Ez a mérkőzés a maximális szint, amit elérhetünk. Boldog vagyok, hogy ilyen mérkőzésen vezethetem a csapatom.
1966-ban az angol kapitány kihagyott egy a kezdő tizenegyben törzstagnak számító játékost. Hasonló a mostani helyzet Ön és Fernando Torres között?
Nem tudom hogy ezt a kettőt össze lehet-e hasonlitani. Nagyszerű játékosaink vannak, mindegyikük képes nagyszerűen teljesiteni.
Akkor is sikeresnek fogják titulálni ezt a tornát, ha elveszítik a holnapi mérkőzést?
Egy világbajnoki döntő következik, a legfontosabb meccs, mielőtt le nem játsszuk, nem tudnám megmondani, hogy sikeres volt-e a tevékenységünk ezen a tornán. Erre holnap kapunk választ.
Egy egész ország áll a csapat mögött, óriási dolog, hogy ennyire összefognak. Mindenki a válogatott mögött áll, még olyan részek, illetve városok is, amelyektől messze áll a futball világa. Milyen érzés ez?
Nagy öröm, hogy örömöt szerezhetünk a szurkolóknak. Az ország minden részéről érkeztek játékosok. Minden szegletet bevontunk, így mindenhol magáénak érezheti az ország a válogatottat.
Melyik csapaton van nagyobb nyomás? A két döntőt elveszítő hollandokon, vagy Önökön, mint Európa-bajnokokon?
Két különböző ország. Nem foglalkoznék ezzel, hogy Európa-bajnokok vagyunk, vagy hogy éppen őket mi nyomhatja.
Több minőségi játékossal rendelkezik, ez jelent bármilyen nyomást?
Mind a két együttesnek nagyszerű játékosai vannak. Nincs és nem is lesz nagy különbség. Ezek vélemények, nekünk pedig a tényekre kell koncentrálni, amely tények nem szavakból, hanem a pályán mutatott teljesítményből állnak. Majd a pályán derül ez ki.
A spanyol csapat hasonlóan játszik mint a Barcelona csapata. Egyedül az Inter volt az a csapat, amely le tudta győzni. Képes lehet erre a holland válogatott?
Azt hiszem semmin nem fognak változtatni. Nem fogják csak miattunk a stílusukat megváltoztatni, majd kiderül, hogy képesek-e vagy sem legyőzni minket ezzel a játékstílusukkal.
Mark van Bommel kitűnik durva játékával. Mit vár Webb-től (a mérkőzés játékvezetőjétől), figyelemmel kíséri majd Bommel alattomos ténykedését?
Azt hiszem, hogy Ő egy nagyszerű játékos, remek munkát végez a középpályán. De biztos vagyok abban is, hogy ha keménykedik, akkor a biró megtorolja.
Többször vádolták azzal Önöket, hogy nem tudnak reagálni helyzetekre. Van B terve?
Azt hiszem igen. Szeretném hinni hogy igen. Sok féle játékosunk van. vannak gyors szélsőink, erős középpályásaink és még sorolhatnám. Azt hiszem igen, tudunk változtatni, van B terv. Sok a választási lehetőség.
Van Marwajk szeret kártyázni, mit gondol erről a szokásáról és magáról az edzőről?
Jó kapcsolatban vagyunk. Igazi kollégámnak mondanám. Én is szeretek viaskodni, én is szeretek kártyázni. (mosolyogva)
A holland stílus hasonló a spanyolhoz. Erről mit gondol?
Azt hiszem mind a két csapatnak megvan a maga stílusa, egyik sem fogja megváltoztatni, csak azért, mert éppen a másik az ellenfél.
El tudja képzelni hogy Hollandia a mérkőzés elejétől fogva támadni fog, vagy arra számít, hogy várni fogják a támadásokat és az esetleges kontra lehetőségeket?
Biztos vagyok benne hogy támadni fognak, és megpróbálják majd visszaszerezni a labdát, nem fogják a támadásainkat várni, és kontrákra apellálni.
Mit gondol a többi játékosáról, akik nem férnek be a kezdő csapatba?
Bízom a cserejátékosokban. Ha a mérkőzés ugy hozza akkor be kell cserélni őket. Nagyszerű játékosok, nagyszerű formában, ha kell, pályára kerülnek.
Hogyan érzi magát most, egy éjszakával a történelmi mérkőzés előtt?
Jól érzem magamat és nagyon nyugodt vagyok.
Hogy fogja kezelni az érzelmeit?
Rendkivül nyugodt vagyok. Rendkivüli módon bizom a játékosokban. Nem leszek kiakadva se ma, se holnap. Nem fogok kétségbe esni.
Van különleges terv Sneijder megállítására?
Nincs anti-Sneijder tervünk. Megállítottuk Özil szervező játékát, és másokat is a torna során. Sokak ellen működött a taktika. Reméljük hogy ezúttal sem lesz másképp, és most is sikerülni fog gátat vetni a játékuknak, és annak, hogy ők irányítsák a mérkőzést.
Azok után, hogy David Villa és Alonso is kihagyott egy-egy büntetőt: Mi a helyzet a tizenegyesekkel?
Nem szeretem őket és nem szeretem gyakoroltatni se őket. Ami ilyenkor, téthelyzetben éri a játékosokat egy mérkőzés során, azok az érzések, azokat úgyse lehet visszaadni gyakorlás során.
|