VB 2010 : Fabregas: Ez egy lehetőség, hogy történelmet írjunk |
Fabregas: Ez egy lehetőség, hogy történelmet írjunk
dieciseis 2010.07.03. 09:31
A katalán játékos elmondta, szerényen áll hozzá a dolgokhoz, valamint megvédte Fernando Torrest is.
A Paraguay elleni játék előtt Cesc Fabregas elmondta, Spanyolországnak ez a mérkőzés egy lehetőség, hogy történelmet írjon, mert nem tudni, néhány év múlva is ugyanezek a játékosok alkotják-e majd a csapatot.
A negyeddöntővel kapcsolatban az Arsenal játékosa elmondta: "Továbbra is ugyanazon a vonalon haladunk, mint eddig. Alázatosnak kell lennünk, és dolgoznunk kell a pályán.
A katalán középpályás az utóbbi meccseken csak csereként lépett pályára. "Az a lényeg, hogy nagyon izgatott vagyok, és úgy érzem, meg tudok tenni mindent azért, hogy segíthessek a csapatnak. De ha nem kapok lehetőséget, akkor sem történik semmi, a lényeg az, hogy ott legyünk az elődöntőben."
Cesc beszélt arról, hogy az Európa-bajnokság és a világbajnokság két különböző dolog, és logikus, hogy a főszereplők is változnak. "Nem számít, hogy mi történt két évvel ezelőtt, és most vannak nálam fontosabbak. Van pár játékos, aki fontos, és jól van." - mondta, majd Torrest védelmezte: "Most semmi sem jó, mert hihetetlen nyomás nehezedik rá."
A középpályás a következő szezonról és a jövőjéről sem akart beszélni. "Nincs mit mondanom. A csapat nagyon fontos, és az utolsó dolog, amivel foglalkozni szeretnék, az az, hogy mit fogok csinálni jövőre. Azt akarom, hogy a legtöbbet hozzam ki ebből az időszakból."
A brazil-hollland meccs elemzése után Cesc elmondta, nincs mit tanulni. "Spanyolkország vett már elég történelem órát. Megtanultuk, hogy a labdarúgásban semmi sem biztos és bármi megtörténhet."
|