Hírek : EB-döntőre készülnek az U-17-es fiúk |
EB-döntőre készülnek az U-17-es fiúk
repens 2010.05.30. 12:58
Spanyolország mellett szól a múlt, hisz ők uralták a korábbi U-17-es Európa-bajnokságokat, ám ma este az EB-döntőben egy olyan angol csapat lesz az ellenfelük, amely mind a 10 meccsét megnyerte a mostani versenysorozatban. A meccs 17:30-kor kezdődik Liechtensteinben, a vaduzi Rheinparkban.
Az Európa-bajnokság nyolcas döntőjében a spanyolok és az angolok egyaránt százszázalékosak, ám a spanyolok a kvalifikáció során hibáztak, míg az angolok ott sem vesztettek pontot. Anglia utoljára 1993-ban nyert kontinensbajnoki címet, akkor még az U-18-as korosztályok versengtek, döntőbe pedig csak egyszer kerültek az U-17-es EB-k történetében: három éve épp a spanyoloktól kaptak ki 1-0-ra.
John Peacock edző mégis az ellenfelet dícsérte:
"Tökéletesen emlékszem egy másik döntőre. Három évvel ezelőtt, a belgiumi EB-n játszottuk a spanyolokkal, jó meccs volt. Biztos vagyok benne, most is az lesz. Mélyen tiszteljük Spanyolországot azokért az eredményekért, amelyeket a világ ifjúsági labdarúgásában az elmúlt pár évben elértek."
Ginés Meléndez viszonozta a bókot:
"Gratulálok John Peacock barátomnak ehhez a nagyszerű eredményhez, kiváló csapata van. A spanyolok tisztelik az angol csapatot; megpróbálunk győzni, de lehetséges, hogy Anglia lesz a győztes.
Nem is tudom, hány döntőt játszottunk már, az biztos, hogy sokat. Az a lényeg, hogy segítsünk a játékosoknak megfelelően felkészülni a döntőkre. A munka nehezét megcsinálták, ott vannak a döntőben - Európa két legjobb csapat közt - és a fő célunk nem a győzelem, hanem az, hogy jó játékosokat adjunk a felnőtt válogatottnak."
Peacock is gyakorlatilag Meléndez zárószavait ismételte:
"A végső célunk tulajdonképp az, hogy olyan fiatal játékosokat neveljünk ki ebben a korosztályban, akik továbbléphetnek és megpróbálhatnak felnőtt válogatottakká válni - úgy, mint ahogy Ginés mondta. A spanyol csapat az etalon. Számos alkalommal voltunk elődöntőben, döntőben vagy azok közelében. Ezt a trófeát még nem sikerült megszereznünk, reméljük, ez alkalommal sikeresen próbálkozunk az elhódításával."
Az angolok játékoskerete:
Kapusok:
1 Samuel Johnstone (1993. 03. 25., Manchester United)
13 Jack Butland (1993. 03. 10., Birmingham City)
Védők:
3 Luke Garbutt (1993. 05. 21., Everton FC)
5 Nathaniel Chalobah (1994. 12. 12., Chelsea FC)
6 Andre Wisdom (1993. 05. 09., Liverpool FC)
12 Benjamin Gibson (1993. 01. 15., Middlesbrough FC)
14 Thomas Thorpe (1993. 01. 13., Manchester United)
Középpályások:
2 Bruno Pilatos (1993. 03. 30., Middlesbrough FC)
4 Conor Coady (1993. 02. 25., Liverpool FC)
8 George Thorne (1993. 01. 04., West Bromwich Albion)
15 Joshua McEachran (1993. 03. 01., Chelsea FC)
16 Ross Barkley (1993. 12. 05., Everton FC)
18 Luke Williams (1993. 06. 11., Middlesbrough FC)
Csatárok:
7 William Keane (1993. 01. 11., Manchester United)
9 Benik Afobe (1993. 02. 12., Arsenal FC)
10 Saido Berahino (1993. 08. 04., West Bromwich Albion)
11 Robert Hall (1993. 10. 20., West Ham United)
17 Connor Wickham (1993. 03. 31., Ipswich Town)
|