Hírek : Torres: nem tervezem, hogy kihagyom a világbajnokságot! |
Torres: nem tervezem, hogy kihagyom a világbajnokságot!
dieciseis 2010.04.24. 20:51
A spanyol
csatár nemrégen térdműtéten esett át, és bár a szezonja véget ért, a
világbajnokságon mindenképp ott akar lenni.
„A
világbajnokság most még fontosabb. Négy évet vártunk rá, semmiképpen sem
szeretném kihagyni. Ezért már most dolgozom.” – mondta az Európa-bajnok csatár,
aki hajlandó készülni és elutazni Vicente del Bosque együttesével Dél-Afrikába.
„Még hátra
van egy világbajnokság. Igen egyértelmű, hogy az idei évben bezavartak a
sérülések, nehéz és fájdalmas, hogy nem játszhatok többet és nem lőhetek több
gólt. Igyekeztünk, hogy minden a legjobb legyen, de nem sikerült és most csak
arra tudok gondolni, hogy ott lehessek Dél-Afrikában.” – mondta a „vörös”
csatár.
A "Kölyök" úgy
gondolja hogy megvizsgált minden lehetőséget az oldalsó meniszkusz problémái
megoldására, mielőtt a műtét mellett döntött. "Három lehetőség közül
választhattam. Egy: a meniszkusz jó állapotúnak tűnt, ezért egy konzervatív
kezelést választottunk, amellyel a múlt héten próbálkoztunk is. Egy másik, ami
nem teljesen világos számomra, és a harmadik: a meniszkusz sérült” –
magyarázta. „Pénteken délután Liverpoolban az ultrahang törölte is a
kételyeket, és be kellett látnunk, hogy szinte biztosan műtétet szükséges
végrehajtani. Hétfőn, mikor Barcelonában voltam, nem lehetett tisztán látni, de
pénteken világosan látnunk kellett.
Ezután Torres kifejtette,
hogyan érezte magát, miután hosszú utat kellett megtennie Liverpooltól egészen
Barcelonáig, miután a légtérzár miatt kénytelen volt autóval megtenni a távot. „Mindenképpen
el kellett jutnom Barcelonába, de miután szombaton törölték a járatokat, nehéz
dolgunk volt. Az autóval való utazás volt az egyetlen mód, hogy eljussak
Barcelonába. Még szerencsénk volt, hogy kaptunk jegyet az Eurotunel-re, mert nem
volt egyszerű elérni.”
„Az utazás egy kaland volt.
Megálltunk aludni Párizs külvárosában, ez kicsit elviselhetővé tette az utat.
Este nyolcra értünk a szállodába, nagyon fáradt voltam, alig volt időm
zuhanyozni. Aztán mentünk a klinikára, ahol találkoztam dr. Cugat-tal, és három
óra múlva már túl voltam a vizsgálaton.”
A spanyol válogatott játékos
továbbá helyre szerette volna tenni a spekulációkat arról, hogy többet ér
számára a nemzeti csapat, mint a Liverpool.
„Kimerítettünk minden
lehetőséget, mielőtt az utolsóhoz értünk volna, ami a műtét volt. A meniszkusz
sérült volt, és az orvosok úgy döntöttek, operálni kell. Ráadásul a sérülés a
Benfica elleni mérkőzés második percében keletkezett az Anfielden. Sérülten
játszottam 85 percet. Ha a vb-re és Spanyolországra gondoltam volna, cserét
kérek, de nem akartam, mert a csapatomat az Európa Liga döntőjébe akartam
segíteni.”
|