Hírek : Venancio López: Portugália a fő riválisunk |
Venancio López: Portugália a fő riválisunk
repens 2010.01.16. 18:16
Venancio
López a holnap hazánkba utazó spanyol futsalválogatott trénere a mai erőnléti
edzés után Javi Rodríguez, Kike és Luis Amado társaságában sajtótájékoztatót
tartott.
Jó
hír, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Kike és Torres már részt vett az edzésen.
Az orvosi vizsgálatok eredménye alapján Fernandao és Alvaro is bevethető
állapotban van, bár még nem edzettek labdával, így az első találkozón aligha
lépnek pályára.
A
csoportellenfelekről Venancio a következőket jegyezte meg: „Természetesen
Portugália a fő riválisunk és ez a meccs dönthet a csoport végeredményéről. Nagyon
jó csapat, és bár Ricardinho nélkül a támadójátékuk talán kevésbé lehet sikeres,
az is lehet, hogy javul a csapat összetartó ereje. Ami a fehéroroszokat illeti,
nagyon komolyan kell vennünk azt a meccset, hisz ők bizonyára felpörgetik
magukat.
Kikét
arról kérdezték, mi a véleménye az EB létszámának 12 csapatosra emeléséről: „Úgy
gondolom, hogy jó jel a létszám növelése. Ráadásul azt sem bánom, hogy az első
és második meccsünk között így több nap telik el.”
A
csapat esélyességével kapcsolatban Javier Rodríguez megemlítette a
csapatközösség fontosságát és azt, hogy szerényen, lépésről lépésre kell
haladni a célok elérése felé.
Forrás: rfef.es
|