Nyilatkozatok: De Gea, López, Jeffrén, Vilá
dieciseis 2011.06.23. 17:46
A többi spanyol játékos is megszólalt a mérkőzés után.
David De Gea
"Egy olyan góllal kerültek előre, amire nem számítottam. A csapat küzdött, dolgozott, és volt egy mentőangyalunk, név szerint Adrián. Igazságtalan lett volna, de egész meccsen keményen dolgoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki, és jött is a gól. Az olimpia volt a cél, amit elértünk. Nagyon fontos volt ez a spanyoloknak, és most jön az utolsó lépés, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot."
Adrián López:
"Ma sokat szenvedtünk, de a végén a futball igazságot szolgáltatott nekünk, és nem csak a döntőbe, hanem az olimpiára is sikerült kijutnunk."
Jeffrén:
"Fehéroroszország szerencsés volt az első góllal, lezárták a területet és egyre bonyolultabbá vált a játék. A kezdetektől fogva nálunk volt a labda, elszalasztottuk a gólokat, de a végső góllal Adrián megnyitotta az utat a győzelemhez. Most már a végén vagyunk, és minden vágyunk a győzelem, ezért jöttünk ide. Az elsőszámú cél az olimpia, és most megtesszük az utolsó lépéseket. A két éves folyamatos munkánk végén sikerült ezt elérnünk, köszönhetően a remek közösségünknek, azoknak, akik a pályán, és azoknak is, akik a padon vannak, mert mindnyájan nagyon együtt vagyunk. Személy szerint rám is szükség volt ehhez, és nem ment túl jól a játék, de az az igazság, nagyon boldoggá tesz ez a győzelem, amelyet mind együtt értünk el."
Didac Vilá:
"Nagyon boldog vagyok, mert a végén a futball érvényesült, sikerült kiegyenlítenünk, és a ráadásban behúztuk a meccset. Valamit rosszul csináltunk, mert volt egy csomó lehetőségünk a gólszerzésre, mégsem találtunk be. Érdekes, hogy a cserék sokat lendítettek rajtunk, megváltoztatták a játék képét, új ötleteket hoztak és majd mindent meg is oldottak azokból."
|